Lendl Adolf: Uti levelek két világrészből / Budapest, [s. n.], 1911. / Sz.Zs. 1551

Este a kis-ázsiai malomban

34 szekeréhez hasonló száraz kis növényfajok. A bogáncs most virágzik; magasra emeli hosszú száron kékesen fehérlő virágfejeit. Vadméhek, legyek, bogarak röpködnek körülöttük. Más életet nem látok sehol sem. És amint ülök, üldögélek, hogy esti nyugalmunkról gondoskodjam, elvonul előttem a földön egy árnyék. A magasban repülő nagy ragadozó madár ányéka. Ismerem már; sokszor láttam, mert sok itt a ragadozó mindenfelé. Vájjon miből élnek ezek? A nagy sasoknak, keselyüknek jut elég; elhullott szamár és teve uton-utfélen található. A sok vércse, ölyv és kánya pedig egerészik és elbogarászgat. A mi fekete kányánkhoz hasonló, de nagyobb Miluus faj volt ez a madár, melyet most figyeltem, mert közeledett és leereszkedett, hogy a földet érje. Újra emelkedett; azután ismét leszállt. Harmadszor is megkisérlette, de hiába. Végre elszárnyalt. Már most tudtam, mit akart. Gyíkot hajszolt. Felülről látta, amint a földön futott; de azután, ha meglapult, sejtve a veszedelmet, hát elvesztette a szeme elől. Mert a gyík szine olyan, mint a talajé. Szürkés-barnás, vöröses-sárgás. A hol a földön törmelék hever, ott foltozott és pettyes; a hol pedig szálas a növényzet, ott fehéren csíkos a gyík háta. A nagy zöld gyík pedig hamar a zöld bokor alá menekül, ha bajt érez. Csakis viz mentén, bokrok közelében találtuk. De sokszor bosszankodtunk rajta, ha könnyen elosont előlünk. Bölcs beosztása ez a természetnek. A legapróbb életnek is megadja igy a módját a megmaradásra, különben elveszne a védtelen állat a föld színéről és kihalna a többi is, mert nem volna mit ennie. Időnek előtte vége volna az életnek. Úgyis megjön az órája a halálnak, aprónak, nagynak egyaránt s magának a földi életnek is — hogy talán másutt megújulhasson. A kánya elrepült, hiába fáradozott. A gyík is megmaradt. Azután én kerestem meg. Mert az ember szeme külömb, mint a ragadozóé, mivelhogy meglátja azt is, ami nem mozog, bármint hasonlítson is a környezetéhez. A sas szemét dicsérik éleslátásáért általában. Igenis, meglátja a törpe egeret nagy magasságból a mezőn, ha futkos. Különben elrepül fölötte. Ebben van a fogoly és pacsirta védelme is, mikor a héja üldözi. Ha meglapul, megmenekül. De én meglátom a legfinomabb gombostűt is és megkeresem szememmel tiz lépésnyi távolban, giz-gaz között, ha kell. Egy állatnak szeme sem mérkőzik e tökéletességben az ember szemével.