Lendl Adolf: Uti levelek két világrészből / Budapest, [s. n.], 1911. / Sz.Zs. 1551

Este a kis-ázsiai malomban

Este a kis-ázsiai malomban. ár a Taurusz-hegység közelében jártunk. Rendkívül fárasztó és hosszú, napjárásnyi út végén, estefelé megpihentünk egyik magas domb tetején, hogy áttekintsük még egyszer azt a sivár nagy területet, melyet át kellett haladnunk, hogy czélunkat megközelítsük. Fát, bokrot, egy zöld levelet sem láttunk egész nap. Csak száraz, kiaszott főidet. Sötét, vörösbarna trahit a kőzet. Köröskörül a dombok hátán kibújnak, mint a szirtek, a szakadozott, repedezett kövek és szikladarabok, azonkívül pedig minden lejtő a völgyek aljáig elmálásból eredő vörös agyag. Egy végtelen, puszta határ az egész terület, amit belátunk. Minden domb egyforma. Vörösre égett ez a kőzet, a mikor fölemelte a föld múltjában az ismeretlen vulkánikus erő és azután málasztotta a nap, a levegő és eső. Amint darabolódik és szakadozik minden élén, évről-évre, de évezredek óta lehordja a viz darabkáit, a mik ott széthullnak finom porban s azután agyaggá tömörülnek, mely most vastag rétegben fekszik a színen. Két geológiai korszak óta folyik ez a proczesszus; a harmadkor termése volt ez a trahit. De még ma is mindenfelé hevernek felülről mindig újból lesodort kődarabkák a felületen, mint a patak medrén a kavics. Némelyik fehéres, mert épen porrá hull; másik sárgás, barnás, sőt zöldes is. Forró a talaj. Egy fűszál sem nő rajta. Csak apró, minden részükben tövises, szúró bogáncsfélék; szerb tövis, meg ördög-