Lendl Adolf: Uti levelek két világrészből / Budapest, [s. n.], 1911. / Sz.Zs. 1551

Körültekintés Konstantinápolyban

13 fogva tartják a palotájában, meg őrzik; se akarata, se szabadsága. Beteg a lelke, beteg a teste. Életét, ha ápolják benne, nem ő magáért teszik, hanem a mohamedán vallásnak fejét tartják fenn benne. Hisz ő ennek a szigorú vallásnak a tehetetlen feje s ő ezt érzi és tudja: azért nincsen is boldogsága. Oh, mit adna ő a szabadságáért, lelke nyugodalmáért! Nem vétett senkinek, mégis folyton üldözik. Nem őt, hanem az elmaradott birodalom trónon ülő fejét és neki ezt szenvednie kell és fentartani azt az elavult kultuszt, mely őt öli. Mert ha megszűnnék a mohamedánizmusból táplálkozó hithűség és vergődő török becsületesség: gyaurok kezére kerülne az országa, meg szépséges fővárosa s a Boszporusz is, melyet, a mióta ő szultán, sohasem láthatott. Bizony szegény ember ő és boldogtalan. És igy lehetett ez régen is, nemcsak a mióta egész Európa anarkistáit küldi oda, hogy bombát vessenek eléje. A mióta hanyatlik a török félhold, azóta boldogtalan a szultán. Pedig hanyatlik a félhold. Ezt tudja ő is. Eszembe jut a régi szultán meséje. Boldogtalan volt szintén, mert fia, lelke büszkesége, a ki követte volna a trónon, betegvolt; halálosan beteg. A Keletnek minden bölcse tanácstalanul állt, mi segíthetne e szörnyű bajon? Végre előlépett a legöregebb, tudományban leggazdagabb és megjósolta, hogy csak ugy fog meggyógyulni a trónra hivatott ifjú, ha egy valóban boldog embernek az ingét fogja viselni. Futottak a küldönczök az ország nagyjaihoz, a nagyvezirhez, a gazdagokhoz inget kérni. Mert ha van boldog a világon, ki lehetne boldog más, mint a ki hatalmas, a ki előkelő és gazdag! De egyik se vallotta, hogy ő boldog volna. Súlyos és az egész országból való gondok terhelik az ő vállát, - ezt mondta a vezir, mert a hatalom felelősséggel jár. Nem boldog az előkelő sem, meg a gazdag is tagadja. Gondoskodás, mással való törődés és nagyra törekvés minden napjuk, órájuk. Nem boldog a kisebb ember sem, nehezen birja a sorsát; százat is megszólítottak a szultán kiküldöttei, de nem találtak egyet sem, a ki lelki nyugalommal odaadhatta volna ingét, pedig vagyont, rangot kínáltak érte. S amint tanácstalanul állnak, járnak-kelnek, hogy ki volna hát a boldog ember a világon? arra jön egy szegény vándor. Dúdolgat és énekelget.