Lendl Adolf: Uti levelek két világrészből / Budapest, [s. n.], 1911. / Sz.Zs. 1551

Körültekintés Konstantinápolyban

12 Csakhamar elérjük a mélyebb vizet, melyen óriási gőzösök állnak előttünk. Kolosszális ám egy ilyen tengerjáró gőzös. Emeletes magasságban dolgoznak rajta a matrózok. Köteleken lógnak a terhek, miket felvonnak a nagy gőzdaruk. Füstöl a kémény, fekete felhőt ereszt magából s ha megszólal a síp, szinte megrezdül tőle a lég. Kiáltoznak, futkosnak a fedélzeten az emberek mint a hangyák, integetnek - mi meg lent a vizszinen sima hullámokon ringatózunk. Majd kiérünk a nyilt Boszporuszra. Estefelé van már. A szél megduzzasztja vitorlánkat; szinte repülünk. Előttünk elvonul Stambul, Pera, Galata s a másik oldalon, a kis-ázsiai parton Skutari városa. Fenséges a látvány; paloták kertjei lehúzódnak a tengerpartig; hátul dombok s ezeken sötétzöld czipruserdők. Mecsetek vékony tornyai a magasba nyúlnak s a jólelkű embereket „Allah" mindenhatóságára emlékeztetik. Elmaradt a zaj. Előttünk a kis sziget, melyről elmondja nekünk dragomanunk Leander szomorú meséjét. Törökünk evez és énekel. Majd nyugat felé tekint, nézi, mikor száll alá a nap a vizben ? Elhallgatunk és elgondolkozunk mink is. Eltűnnek előlünk a képek, színekben gazdag, változatosan szép képek. Még felismerjük a távolodó part egyes házait, kertjeit és gyönyörködünk a fényben, mely végigsiklik most a habokon. Leszállóban a nap. Törökünk bevonja az evezőt, kigombolja mellén a ruhát, letérdel a csónak alján és imádkozik. Sokáig, buzgón. Talán mi is imádkozunk, oly csöndben ülünk. Megfordul a csónak, mert ha lenyugodott a Nap, haza kell térni; ezt tartja a török és mi belenyugszunk. Távol a zajos várostól, fent a magaslaton nagy fehér palota áll magában. Sötét kert övezi körül. Sehol se gyúltak ki még a világok, csak ott. Hozzánk hajlik a vezetőnk, a ki örmény ember és súgja, hogy a török ne hallja: ott abban a szép palotában lakik a legszegényebb török! Mi megértettük: a szultán. Szegény biz ő, bár minden az övé. A mi Törökországban van, mindennek tulajdonosa a szultán; a többi csak kegyelméből birja nem csak a földjét, házát, de élete szabadságát is. Zsarnok lehetne ő — pedig mindig csak reszket és fél. És