Lendl Adolf: Uti levelek két világrészből / Budapest, [s. n.], 1911. / Sz.Zs. 1551

Posta a nyilt tengerről

69 Azután sötétedni kezdett. Nagy távolból még integet a cadixi világítótorony, „Még egyet villan — aztán vége! . . . Sötét szárnyán, a zordon éjbe A nagy hajó előre tart . . Másnap már nem láttunk partot sehol sem, csak vizet és eget. Hullámzó, méretlen, nagy vizet és mosolygó, szép eget fölöttünk. Kint voltunk a velünk játszó végtelen óczeán hátán. Különös érzés szállja meg ilyenkor a szárazföldi ember lelkét. Isten kegyelmében életünk . . . Estére elhagytak bennünket a sirálymadarak. Fáradhatatlanul kisérték hajónkat egész nap; de a mint napszálltakor szürkülni kezdett, egyszeriben elmaradtak, eltűntek. Visszatértek a messze szárazföldre. Mi meg továbbsiklottunk a hullámok sima tetején, ki a sötét végtelenségbe. S a kik órahosszat néztük a fedélzetről a hajót követő madarak könnyed repülését, egymásba nyúló iveiket, a mint szálltak, kavarogtak s a napfényben, kék égen, vagy tündöklő vizén fehér pelyhekként lebegtek, azt hihettük, gondtalan játék és szabadság az ő életük. Pedig dehogy; gond és törődés az ő életük is, meg mindennapi küzködés. Messze elkeringtek, néha egyenkint elszéledve a hosszú, fehéren habos vonal mentén, melyet a sebes gőzös orra a víznek kék színébe mélyen beleszántott. Majd visszasiettek ismét a százra menő csapathoz, mely hátul röpült a hajó után. Ott, a hajó végén, a hol tompán búgva, örökké forog a gőzös csavarja és roppant erővel belevágja szárnyait a viznek pihenő rétegébe, ott fölkavarodik és fölfröcscsen a mélységből a hab; magasan felszökik hullám hullámra és széjjelválik a viz, mintha széles barázdában megnyílnék alulról a sötétkék tömeg. Sistereg és forr, torlódik és fut, meg zúg, ha beleszól a szélnek szava is. Messzebb egybefolyik megint a háborgó viz, fölgyöngyözik belőle fehéren, milliónyi buborékban a belevert levegő és nyugodtan elnyúló szalag jelöli azután a hajó sima útját. E fölött az útvonal fölött szállnak a sirályok folyton-folyvást. Élesen látó szemükkel figyelik, mit vetett föl a szinre a hajó gépe a mélységből. Egyik a másik után lecsap a fölzavart vizre és sietve kapkod mindegyik, hogy egymást megelőzze, ha halakat szedegetnek, meg más életet, amint kapják a vizből.