Lendl Adolf: Uti levelek két világrészből / Budapest, [s. n.], 1911. / Sz.Zs. 1551

Posta a nyilt tengerről

70 Száz mérföldnyi úton követik ezért a hajót, mert hajtja őket a mindennapi gond, az éhség. A melyik előbb jut hozzá, hogy hirtelenül leereszkedve, horgos csőrével fölszedjen valami falatot a nyugtalanul mozgó habokból, sebesen elsiet azután, nehogy irigykedő társai még a csőréből is kiragadják a zsákmányt, a mit talált; mert éhes ám valaipennyi. És van köztük rabló is elég, a melyik abból él, hogy megkívánja a másét, a helyett, hogy maga kereskedne. Üldözi a szerencsésen falathoz jutott társát, kergeti és hajszolja, a míg emez kiejti csőréből a még ficzkándozó halat. S amint ez most leesik a magasból, gyors szárnyalással pillanatban alája kerül a rabló és ügyesen elkapja még a légben. Érdekes nézni ezt a küzdelmet, mely százszor ismétlődik egymás után. Elkergetőznek közben és a felhőkig látszanak emelkedni a nagy versenygésben; azután visszaszállnak újra a hajóhoz: az egyik, a melyik megérdemelte volna fáradsága jutalmát — éhesen; a másik, a farkas, akár csak az emberi életben a gonosz, másnak rovására — jóllakottan. De most már elhagytak bennünket ezek is. Holnap bizonyára más hajót kisérnek. Mi meg más madarakat várunk majd Teneriffa felől, a hova harmadnapra érünk. Addig magunknak élünk; játszó delfineket lesünk nappal és röpülő halakat. Kiszöknek-e csapataik a vizből és hol, ha hátukban a ragadozók és a fehérhátu czápák ? És ha kiemelkednek a hullámokból, meddig birják a forró napfényben ? Megmenekülnek-e közben ? Este pedig csillagokat keresünk az égen. Gönczölszekere hol van ? Otthon is nézik-e most ? S a sarki csillag, hogy leereszkedett már a magasságból; mélyen lent van az égen; nemsokára majd el is tűnik egészen. Azután várjuk a holdat; mert gyönyörűsége ám a szemnek, ha a könnyű felhők mögül kikívánkozó fénye elömlik, vagy elszökdel a szerteszaladó hullámsorok nyugtalan taraján. Kifényesedik a hullám, amint emelkedik a háta; azután elsötétedik, mert alásülyed; de a végtelen játékban helyébe kerül más és ez ismét csillog. Ha pedig a közelfekvő Afrikából jövő meleg szél egymásra futó fodrokban hajtja a tengernek soha sem pihenő fölületét, akkor messze távolból származó gyönge fényt látunk, mely lassan közeledik, vagy elalszik ismét az éj sötétjében.