Lázár Kálmán: A szabad természetből, Képek és vázlatok / Pest, Szent István Társulat, 1873. / Sz.Zs. 1689

IV. Az erdők dalosai.

52 IV. AZ ERDŐK DALOSAI. egy morzsa számára, mit nem irigyelnek tőle, a kóbor, vig dalnoktól. Ki is sajnálná a falatot a kis vándor czimborától, ki hamis fejecskéjét félrevetve, oly bizalmasan kacsint ránk; ki szép sárgapiros mellével oly kellemesen válik ki a fehér hótakarótól, kinek dala oly vidáman zeng akkor is, mint mikor virág nyilik mindenfelé, s telvék a fák lombokkal ? Mint dalos nem a fájdalom megéneklője, mint a mélyen érző csalogány, hanem az élet apró örömeinek vidor dicsőitője. Nem zokogja fájdalmát, csak mélán ábrándozik, vagy ha szive megtelt, örömét hangzatos dalba önti, mint az arató-leány, ki eldalolja azt, mi kebléből fölbuzog, nem gondolva vele hogy hallja-e valaki vig vagy méla dalát ? .. Egy német közmondás szerint: »Ami picziny, az kecses is.« Ez valóban ráillik a csukra (köznéven : ökörszem, Zaunkönig, Troglodytes.) E furcsa kis madárnak már külsejében is sok megnyerő van. Alig három és fél hüvelyk nagyságú, kissé zömök, s kurta, elmetszett farkú. Színezete szép rozsdabarna, fekete haránt vonalokkal hullámozva, alúl barnásszürke, sötétbarna hullámzattal. Egész Európában található sűrű cserjék, viz melletti ligetek-, kertekben, s mindenütt magára tudja vonni a figyelmet piczinysége daczára, szokásai, éneke és művészi fészke által. Fészke valódi remekmű, melyet azonban nem könnyű leirni, mivel az okos kis madár azt különféleképen épiti a helyhez alkalmazottan. Egyik magas fa csúcsára rakja, másik sűrű bokorba, elhagyatott egérlyukba, szirtrepedésbe, faoduba ; nagyon /