Lázár Kálmán: A szabad természetből, Képek és vázlatok / Pest, Szent István Társulat, 1873. / Sz.Zs. 1689

IV. Az erdők dalosai.

48 IV. AZ ERDŐK DALOSAI. gaival tenném párhuzamba, nem a kábitó illatú, bizarr alakúakkal. Enekökben önmagukat tükrözik vissza emez élénk, vidor, környezetöket is fölviditó kedves lények. Közöttük első hely illeti a barátka-zenért (Plattmönch, Curruca atricapilla). 0 régi ismerősünk nem csak a berkek- és ligetekből, hanem kerteinkből is. Alakja nagyon egyszerű; fejteteje fekete, mintha kis sipkát viselne, háta zöldes-szürke, hasa szennyes-fehér. Dallási tehetsége kitűnő és sokan a csalogány fölé helyezik. Gróf Gourey-Droitaumout ekkép jellemzi.' »A barátka a legkitűnőbb zenérek egyike, és a szobában őt a csalogány fölé kell helyeznünk. Hosszúra nyújtott folyékony dala fuvolaszerübb s változatosabb a csalogányénál, e mellett nem oly átható. Némelyike tisztán ejti ki e szót: Judit. »Más e hiven utánozza az álfülemile énekét, azr aranybegy lágy fütyölését, a pinty csattogását; ismét mások a fürj »pitty-palattyát,« a fekete rigó méla dalát, vörösfarku zenér énekét.« Különösen kellemes, mikor dalát íélbeszakitva, mély hangon utánozza a rigó csalhangját. Vannak olyanok is, melyek az elősoroltakat mind hiven utánozzák, a nélkül, hogy elfelednék saját dallamukat. A poszátáknak még számos faja honos nálunk, legjobb dalosok közöttük: a kerti és a szürke poszáta (C. hortensis és cinerea). Rövid sétát téve, a fák árnyában kellemes méla madárdalt hallunk s egy magasabb cserjén mesterileg készült fészket pillantunk meg, mely csinos kis