Lázár Kálmán: A szabad természetből, Képek és vázlatok / Pest, Szent István Társulat, 1873. / Sz.Zs. 1689

I. Kell jönnie

12 KELL JŐNlE. fogy, az örömdal el nem hal, s a hold csöndesen haladva tova, ezüst fátyolt sző a fák, bokrok, a zöld vetés és csillogó ér fölé. . . . Elmerengve, nem tudunk megválni a bájos természettől. Merengésünk csodálattá , a csodálat hálaimává fokozódik a természet mindenható Ura iránt, kit a tél zord förgetege s a tavasz ezernemü kelleme egyaránt dicsőit és magasztal. Kibékülünk a sorssal, végzetünkkel. Átszellemülünk azon gondolatban, hogy e fönséges nagy egészben a változásokat • s az ezekben mutatkozó harmóniát az a fölséges gondviselő intézi, ki sorsunkat is kezeiben tartja. Megnyugszunk abban is, ha netalán jövőre nem látnók többé a reményeink bemohosodott sírján fakadó virágokat. Megvigasztal azon tudat, hogy nyilni fognak, hogy uj, ápoló kezekre találnak, mert a földön semmi sem állandó, de élet kel uj alakban. Nyíljatok, nyíljatok, virágok ! Szépek vagytok ti, bárhol is nyíltok ; örök átváltozásban örök-ujak, örök-életíiek!