Lázár Kálmán: A szabad természetből, Képek és vázlatok / Pest, Szent István Társulat, 1873. / Sz.Zs. 1689

I. Kell jönnie

6 I. KELL J

ONIE. menten a külvilágtól, önmagukba öszpontositották, ' s diadaluk bizonyos. Ezek nem tévedtek el a társadalom kibonyolithatlan labyrintjában, talán öntudatlanul, s mégis haladnak az örök igazság, a természet utján. A kikeletnél is ezt tapasztaljuk. Az első meleg napokat, kincseinek halmazából, egy virág, egy tarka lepkével jutalmazza; de ha viharok jőnek, mint féltékeny anya, gondosan elrejti gyermekeit a vész elől, s emlőin táplálva fejleszti. • Hanem mi emberek legnagyobb részint az általunk jól-roszul alkotott társadalom rabjai vagyunk, annak előitéletei majdnem hitágazatunkká válnak, s elég nevetségesen a teremtés központjává toljuk fel parányi egyéniségünket. Ily elfogult nézlet mellett nem csoda, hogy a magában véve csekély események világra szólóknak tetszenek előttünk,-mivel azok árnyhálót vetnek egész látkörünkre. Ezért van az, hogy a tavasz felé meg-megujuló vihart visszaesésnek tekintjük, s vágyva a kikeletre, boszusan redőkbe vonjuk homlokunkat. Kandallónkhoz lépve, száraz hasábot vetünk a tűzre, de a vigan felkanyargó lángnyelvek beszédét nem értjük többé. Az alig kimondott felkiáltást: »Kell jőnie!« nem ismételjük; a kedvetlen zivataros idő láttára elfagyott a hang ajkunkon. Csalódtunk, csalódtunk magunkban. A természet pedig, ellenkezőleg tévhitünkkel, zavartalanul működésében, halad előre.