Lázár Kálmán: A szabad természetből, Képek és vázlatok / Pest, Szent István Társulat, 1873. / Sz.Zs. 1689

XI. A pompázók

136 XI. A POMPÁZÓK. »Lehetlenség őket észre nem venni, mert megelevenítik az egész tájat,« mondja Brehm. Röpte különösen fölséges. Nyílsebesen röppen tova egyenes vonalban, aztán fölcsapja magát nyilsebességgel, vagy le, meg ismét szép kanyarulatokat téve játszva kergetőzik társaival, a kék űrben oly gyorsan, annyi báj-, könnyüség- és kecsesei, mely meszsze túlhaladja a hajszák, sirályok és fecskék szintén kecses röpgyakorlatait. Ez evolutiók annál változatosabbak, mivel mindig többen együtt teszik, de nem egy csoportban, hanem nem messze egymástól, olyformán, mint a viz felett lebegő ezüstszinü hajszák. Emellett oly gyorsak mozdulataik, hogy alig birjuk szemeinkkel követni, ha pedig a nap reájok süt, ragyogó szinváltozatban tűnnek fel. A természetbarát az ily jelenetek szemléletétől alig bir megválni, s bár hányszor látta, mégis mindig örömmel szemléli. Ezen majdnem szakadatlan röpkedés azonban nemcsak kedvtöltés. Ok ilyenkor mulatva vadászszák a legyeket, méheket, cserebülyt és sáskákat. Szép időben soha sem jőnek lakott helyek közelébe, csakis ha elborul az idő, s ilyenkor, mint a fecskék, alant repülnek. A párok egymást gyöngéden szeretik, s gyakran láthatni vizmelletti ligetek fáinak csucságain párosan ülni s »gwing, gyurug« szavát hallatni, mit repülés közben is gyakran hangoztat. Néha társaságban egy-egy vadász-kirándulást tesz 2—3 mérföldnyi távolra tartózkodási helyétől. A fészkelés ideje májusban kezdődik.