Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.

November

84 számosnál tisztán látjuk, soknál csak sejtjük, de a legtöbbnél, korlátolt ismereteink mellett, megérteni nem tudjuk. Amint a lég tisztítására szükséges folt egy rendkívüli dús növényzet, ép oly szükségesek voltak utóbb a földet elborító növényzet kiirtására a rovarok, ezek túlszaporodásának gátlására az óriás varangyok, gyíkok stb. s viszont, midőn a föld nemesebb lények elfogadására képessé lőn, elkerülhetlenné váltak ama hüllők megsemmisítésére oly madarak, minők a sasok, keselyűk, sólymok stb. Minél kevésbbé lesznek szükségesekké, azon arányban kevesbülnek is. Az őskor óriás madarai ma már nem léteznek s a meglevő nagyobb ragadozók is, minő a többek közt a saskeselyű (G-ypaetus barbatus) nyilván kiveszendőben vannak. Azok, amelyek még számosabban mutatkoznak, kivált az apróbb fajok, nyilván még sokkal szükségesebbek, mint egyelőre hinnők: időszakonként óvják a mezőt a kártékony rovarok és apró emlősök pusztításai ellen. Mindamellett koránt sem képeznek oly szükséges szemet a természet lánczolatában ma már, hogy a vadász — ha mindjárt gazda is — ki tudna békülni velők s olybá vehetné őket, mint amelyek által a természet harmónikus működése épenséggel megzavarva nem volna. No hát valami túlságosann nem, az igaz ; de az is igaz, hogy ama sokat vitatott „hármónia" tökéletesítésére sem szolgálnak létezésökkel. legalább a vadász kevésbbé optimista szemüvegén át tekintve működésüket, — nem. Tény az, hogy vadászati szempontból véve, a repülés nagyszerű képességével felruházott szárnyas ragadozók sokkal veszélyesebbek az apró vadfélék tenyészetére nézve, mint a szőrmés dúvadak, melyek minden erejük és ravasz-