Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.
November
85 ságuk daczára is csak földhöz kötött nyomorult lények, egyszerű tolvajokként tűnnek fel amaz éles látású, karmokkal jól felfegyverzett, gyors röptű rablók mellett, melyek mögött éles, találékony ész és ügyesség tekintetében is messze elmaradnak. Ha az orvmadarak életfentartási működését közelebbről tanulmányozzuk. ^azonnal feltűnik, hogy minden faj ama bizonyos állatfajokat, melyekkel rendesen táplálkozni szokott — ellentétben a legtöbb szőrmés dúvaddal: tervszerűen keríti hatalmába és a körülményekhez s a faj bizonyos számbaveendő természeti tulajdonságaihoz képest, mindegyiket más és más módon vadászsza, kivéve az olyanokat, melyek megejtése semmi különös fortélyt vagy tervszerűséget nem igényel. Ama feltevésből kiindulva, hogy „minden fajnak megvan a maga kijelölt szerepköre, rendeltetése, melyet a természet háztartásában betölteni van hivatva": bizonyosnak látszik, hogy mindegyik csak annyi s oly fokú képességgel bir, amennyi a létfentartásával szoros kapcsolatban álló működési kör betöltésére képesíti. Minél nehezebb szerep jut valamely fajnak a „létérti küzdelem" szorgalmaiban, annál nagyobb mérvben lesz ellátva a természet által oly képességekkel s előnyös tulajdonságokkal, melyek segélyével működését előnyére megkönnyebbítheti és megfordítva. Ennélfogva a tervszerűséggel kapcsolatos vadászati, vagyis prédaszerzési ügyesség, erély, ravaszság és szívósság tekintetébeni szembeötlő különbség a fajok közt, a fentebbiekhez képest összefüggésben áll a faj könnyebb vagy súlyosabb megélhetési viszonyaival. így például a kiválólag galamb- és fogoly vadász héjának sokkal magasabb fokú zsákmányolási ügyesség-, erély-, ravaszság- és szívósságra van szüksége, mint a kiválóan egér, vakand, patkány s többb effélék pusztítására hivatott ölyveknek (Buteo), melyek inkább a lesipuskás, mint a vadászmesterségre vannak teremtve. — A fortélyosságot és tervszerűséget illetőleg sajátságos az, hogy (különben indokolatlanul) u. n. „nemes" orvmadaraknál, minők a nagyobb sasok és sólymok: sokkal csekélyebb mérvben nyilatkozik az meg, mint a többieknél; ezeknél e hiányokat azonban aránylag rendkívüli erejük, bátorságuk és egyéb előnyös tulajdonságaik sokszorosan kipótolják. — Eleinte azonban, mint fiók-madarak, az összes ragadozó fajok egyedei végtelenül ügyetlenek, esetlenek a ragadozásban, kivált az olyanok, melyek szüleik által semmi gyakorlati oktatásban nem részesülnek a táplálékul szolgáló állatok megkerítésében, mert ugyanis a szülők nem minden fajnál oly gyengédek ivadékaik iránt, hogy még fáradságos gyakorlati oktatásban is részesítsék azokat, hanem többnyire saját sorsukra bízzák. Mihelyt anyányiakká növekedve többé-kevésbbé képesek a röpülésre, kiűzik a fészekből, s ha a fészket elhagyni nem akarják, néha szárnycsapásokkal verik ki őket onnan, had tanuljanak meg saját erejükön megélni. Sőt némelyek szüle (héja, karvaly) néha még ennyit sem tesz, hanem egyszerűen végkép odahagyja családját, de a legjobb esetben is többnyire éhezni hagyja felnőtt fiait s ritka eset, hogy a szárnyrakelteket csak egy ideig is kint a szabadban etetné, mint ez némely orvmadár-fajnak, például az ölyvöknek, majdnem minden sólyom-fajnak és a sasok nagyobb részének szokása; mihelyest azonban képesek napi élelmüket megkeresni, elűzi közeléből fiait. Épen így tesznek a többi orvmadarak is és különösen
