Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.

November

n szava, melynek nyomában penész terem és majdan hamu . . . Szegény falevelek, sárga falevelek! A szél föl-fölzúgó neszén kivül aligalig zajlik valami hang, avagy nesz; ami élet van a sűrűk titkaiban, megdöbbent szivvel vonul meg rejtekén; csak a fürge rigó szökdel olykor kíváncsian száraz bokrai közt. A fekete teste, a sárga csőre neki olyan jól illik a borongó, szinte ünnepies hangulathoz, mely olyan üres, olyan sivár. Távolról tompa kopogások hallatszanak, mintha koporsószögeket vernének be valahol ... a harkály dobol a fák odván; aztán felkaczag valami, — vélnénk az erdő réme kiáltja be a csendet borzalmas zajongással; pedig csak a küllő (Gecinus viridis) visong, hejehujázik a maga manónyelvén érthetetlen szó lásokat, mikor át dobálja magát a fák koronája felett. Rá se hederít a facsúpjában álmodozva gunnyasztó tarka mátyás, a mindig jókedvű „matyi

u, akinek most nagyon elrontották a kedvét a rossz előérzet rágódó gyötrelmei. De ki is ne búsulná meg az őszi verőfény elmúlását! Hiába, közelednek a keserves napok; vége a gondtalan madáréletnek Vastagli Gézától.