Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.

Október

51 mélyedésbe búzva meg magát, ahol már fáradt növénytestek dűltek pihenésre: enyészetre. A madár is meglebbenti a szárnyát s átszáll tengereken, ahol nincsen hatalma már a süvöltő északi rémnek, mely oly dermesztően lehel szét a tájakon. Igen, mikor a mező elhagyatva, csupaszon áll már, mint oly ember, kinek az élet utolsó reményét is letarolta; mikor az elsárgult-szürkült kopár téreken haldoklik az utolsó virág is: akkor a madár megemeli a szárnyát és megy, megy a végtelenbe, idegen világok tájaira — s egy deres reggelen csak arra ébredünk, hogy üres, hangtalan lett az erdő, mező és mocsár, mert elhagytak bennünket szép madaraink. De vájjon miért kel a madár arra a hosszú útra? Micsoda hatalom az, amely arra ösztönzi, avagy készteti a tollas lényeket, hogy szálljanak messze-messze, ki a végnélküli végtelenbe?! Ámde erre nehéz a felelet. Valójában rejtély az előttünk. Gólyamadár ha visszatér, el nem kelepeli, fecskemadár ha visszaszáll, ki nem csicsergi. A véges elme meg csak találgat ja, de nem találja meg a nyitját az örökbölcsesség titkai közt . . . Mely madarak költöznek el tőlünk, azt sok volna elősorolni, mert madarainknak nagyobbrésze költözködő. Legelső az elköltözők között a kazári fecske. Ez már július utolsó napjaiban, vagy augusztus elején útnak indul. A kazárit követik aztán tarka sorban a többiek, a sárgarigó, a kakuk, a gólya. Ez a vonulás első stádiuma. Jóval ezután következik csak az igazi, midőn hűvösödni kezdenek az éjszakák és a meleg csökkenése észrevehetőbbé válik. Ekkor elhagynak bennünket többi melegebb égalji madaraink. Eltart a vonulás egész deczemberig, amidőn egy kis nyugalom áll be. Erre aztán nemsokára kezdetét veszi a visszavonulás. E szerint tehát kicsinyenként távoznak el madaraink — ahoz képest t. i., a minő mérvben a légmérsék átváltozik. Mert a madár teste egy valóságos élő aneroid! A melegebb égaljat kedvelők előbb, a kevésbé meleget kedvelő madarak később távoznak el tőlünk, midőn ugyanis a rendre kihűlő lég (északról dél és kelet felé) távozásra inti őket, azaz midőn az áthült légrétegek területéről a madarak menekülni igyekezvén, keresik a mindinkább hátraszoruló melegebb légrétegeket, melyek őket dél és keletre vezetik, a tengereken a légáramokat követve, melyek láthatatlan légi útvonalaikat képezik. Augusztus első felében távozik el tőlünk egyesével és apró csapatokban a kékcsóka (Coracias garulla), a kakuk, a méhészmadár (Merops apiaster), sárgarigó, — második felében a kékbegyű, nádiveréb és sok apró dalos (az u. n. «7-fül emilék) és némely sneff aj (lotyó). Szeptember kezdetével a gébicsek, légykapók, fecskék, a banka, a haris, a csérek (Sterna) és czerkók (Hydrochelidon), sőt néha már a nemes kócsag is; közepével a gerliczék, fülemilék, kerti-fülemilék (poszátafélék); és vonulni kezdenek a bagolyhéják (Circus paliidus et cineraceus) is, majd követik őket lassanként a többi költözködő ragadozó madarak, pacs/rto-fajok, fürjek, gémek, sneffek, továbbá a bíbicz, szárcsa, vízityúk, vízicsibék s több kacsa faj. Október közepétől november elejéig útra kelnek a galambok, vándor rigó-fajok, barázdabillegetők s a vadkacsáknak még 4*