Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.

Október

52 hátramaradt egyedi, általában minden még el nem távozott költözködő madár útra kél. Vannak azonban rendek, melyeknek csak némely faja költözködő madár, így péld. a sármányok közül a sárgyóka (Emberiza citrinella) nálunk állandó, úgyszintén a sordély (Emberiza miliaria) is; a pacsirták közül pedig a prpíske (búbos pacsirta), — Amely madarak nálunk maradnak, azok is többnyire helyet változtatnak, jönnek-mennek, mint az „orbán lelke." A mátyás a fenyvesekből le a lomberdőkbe, kertekbe vált s a síkságok erdeiben is csatangol, jelenlétét nagyhangú harsolásával adva tudtunkra. A havasi-szajkó (Nucifraga) is bekukkant néha emberlakta tájakra a matyi komájával. Aztán az apróságok is— holmi czinkék— mindinkább hagyogatják a néma erdők kietlenjét, melyekből kiijesztik őket a szélmanók rém üvöltései. Látni már pirókot is, amint piros mellét nekifordítva a játszó bágyadt őszi napsugárnak, sütkérezik a gyümölcsfa csúpjában ; az almafa derekán kéregszutyóka szaladgál, szorgalmasan kipegve-kopogva a rejtett lárvák után. A gyász- és búbos-czinke is mind lejjebb lippen a fenliavas tájairól, az alsóbb régiókat lakó czimboráiknak adni vizitet. Eközben északi vendégeink kezdenek megérkezni, fenyvesek, lenikék, vadludak seregestől jönnek; míg a mi szárnyas népünk egyre fogy; mennek az óperencziákra, ismeretlen világok tájaira. Éjjel-nappal hallik a búcsúszózatuk, mely a keblünkben oly fájó viszhangra lel ... Kurta napok múltán aztán kihal a légben is, a mezőn is az élet, utolsót lehel a hervadt fűszál, végsőt dobban a természet szíve s lehajtja fejét enyhet adó, békés, nyugalmas aluvásra. * Az erdei szalonka idényszerű vonulásban. Húzása e hóban minden szalonkás vidékre kiterjedő általános jellegű mozgalmat ölt s ugyancsak e hó utolsó harmadában nyeri befejezését, — eltekintve az utóvonulás fel-felmerülő szórványos hulladozásaitól, melyek még november hó első harmadában is előfordulnak itt-ott (kivált a délibb fekvésű vidékeken). A Tiszavölgyi füzesekben például rendesen november 10-ike táján tűnnek fel az utolsó hosszúcsőrű vándorok. — A szalonka-húzás lefolyását illetőleg figyelni kell az időjárásra; tudnivaló ugyanis, hogy a verőfényes szép őszi napok meghosszabbítják a húzást, ellenben a rideg, szeles és esős idők rohamos lefolyású átvonulást hoznak létre. Ha a szalonka-húzás folyamata közben egy-két nap egyáltalában nem találunk, vagy csak igen kevés szalonkát sikerül rebbentenünk: e körülmény még nem ok a vadászat beszüntetésére, mert igen gyakran megtörténik, hogy az üres napokat megújuló gazdag jelentkezések követik. Az ily szilencziumok alkalmával különösen az u. n.