Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.
Augusztus
23 a vadászati tudomány annyi mindenféle (szinte kimerithetlen!) „iitmutatást" képes rendelkezésünkre bocsájtani e tárgyban, hogy e malasztoknak csak a harmadrészével is illően felfegyverkezve s némi szorgalmat s megfigyelő képességet is még hozzáadva az elméleti készültség arzenáljához: nem nagyon hosszú idő múlva még a csupa kezdő is a praxisban kellően eligazodni képes. Egyébiránt ha tekintetbe vesszük azt, hogy a szarvasbika csapája a sutáétól rendes körülmények közt valóban többféle tekintetben eltér, sőt nem ritkán az adott esetekhez képest erősen is különbözik: a figyelmes nyomozót helyes ítélő képessége már rövid gyakorlat után a dolog nyitjának alapos megoldására vezetheti s a tévedésektől megóvhatja. Egyébiránt a fő különbség, illetve ismertető jel a tehén és bika lábnyomai közt az, hogy a bika csapása zegzugos tört vonalat ír le s csülöklenyomatai is oldalt kifelé állók, — ellenben a tehén csapása egyenes vonalat képez; ezenkívül a bika csapája elől félkerek élű, míg a sutáé inkább a tojásdad alaknak felel meg. — De a két ivar láblenyomatában nagyság tekintetében is van különbség, és pedig minthogy a bika mindig nagyobb, termetre jelentékenyebb a sutánál, ennélfogva csülöklenyomata is nagyobb és terjedelmesebb a sutáénál, úgy, hogy például egy 3 éves bika talplenyomata nagyobb az öreg sutáénál; — és a fönt említett okból a csapa mélységében is van különbség. Lassú, bizalmas járás-kelés közben a bika csapái a földben vagy hóban teknő-alakú gödröcskékliez hasonlítanak, — ellenben a suta kevésbbé mély láblenyomatokat hagy s körmeit inkább csúsztatva nyomja a talajba — úgy, mint a sörte vadnál észlelhetjük. A bika testben erősebb, elől-hátul szélesebb lévén a sutánál: lábai jobban elállnak egymástól, mint a sutánál, minek következményekép mindig lépéseinek irányába rakja le lábait, azaz — mint már említém: csapása egyenes vonalat képez, melytől tapasztalás szerint legfeljebb vemhes állapotban tér el. Ellenben a bika a föntebbiekhez képest menés közben egymás mellé rakja lábait és minél távolabb rakja egymástól, annál termetesebb, szélesebb a test: tehát annál erösébb a bika. Ezt a jelet „keresztezésnek 1 1 mondjuk vadászati műkifejezés szerint. — Különbség van még a tehén és bika lábnyoma közt a nyomok egymástóli távolságában is, minthogy a bika termetre nézve egyáltalában nagyobb levén a sutánál, a lépése is hosszabb. Az öreg tehénnél ugyanis körülbelöl 48—50 cm. e távolság, míg a gyenge bika már 5 cm.-rel nagyobbat lép, az erős bikának pedig 60—65 cm. hosszú lépései vannak. Tehát a lépés hosszából szintén és biztosan lehet bikára következtetni és pedig minél hosszabb a lépés, annál erösébb bikára. A lábrakást illetőleg míg a lassan haladó tehén hátsó lábával az ugyanazon oldalon levő első láb nyomába lép, — addig az erős bikáé rendesen 2—3 újjal hátrább marad az elsőnél. Megjegyzendő itt, hogy a bikaborjú és üsző láblenyomatai igen könnyen megkülönböztethetők egymástól; ellenben az öreg tehén csapáját a csaposétól már igen nehéz, sőt majdnem lehetetlen megkülönböztetni. — Ami a többi jeleket illeti, melyek a bika és tehén láblenyomatai közti különbségekről útbaigazítókul szolgálhatnak, igen számosak. A német vadászati szakirodalom például vagy 75 féle (vagy talán még több!) ilyen ismertető jelet állapít meg és egész irodalmuk van a szarvas csapáját illető ismeretekről, a legszőrszálhasogatóbb modorban tárgyalván benne a legjelentéktelenebb kicsiségeket is. Az angol szakművek e tárgyban már kevésbbé terjengősekés sokkal gyakorlatibb irányúak; a magyar pedig még annyit se fogad el, mint az angol, értve azt a keveset t. i., mit e tárgyról írtak nálunk (én és még néhányan). Honig István és kivált Illés Nándor jeles magyar vadászati szakírók, igen szépen s nagy óvatossággal kezelik ezt az ismereti szakot — nyilván a tévesztések elkerülése végett, mert tényleg sok itt a hamis, megrostálást igénylő adat, értéktelen fölösleg, melyekben megbízni nem lehet. Épp azért én magam is — mint czikkelyem elején már érintettem volt — csak azokról a jelekről fogok szólani, melyek a gyakorlatban valóban megbízhatóknak bizonyultak saját vadászpraxisomban is, — másrészt pedig már a szakirodalomban is beiktatva lévén (legalább nagyobb részben), ismeretesebbek s ami a fő, minden régibb és újabb szőrszálhasogató methódustól távol állnak. * A föntebb tárgyaltakon kívül azok a jelek, melyekről még bikára következtethetünk, a következők. Megjegyzendő azonban, hogy ezen jelek — egyáltalában a jelek: vagy magában a csapában, vagy azon kívül jelentkeznek, miről egyébiránt értekezésem során már volt szó,
