Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.

Augusztus

22 tekintélyesebbek a kevésbbé kedvező viszonyok közt élő fővad csapáinál. Azonban a csapa alakját nemcsak a vad termete befolyásolja, hanem természetszerűleg a talaj is, amelyen a lépés tétetett és pedig nem csekély mérvben. Például a mocsáros vidéken élő, általában a kevésbbé kötött, süppedékes vagy homokos talajon tartózkodó vad csapája mindig hosszúkás alakú, mert csülkei nem lévén kopásnak kitéve, a csülkök hegyei meghosszabbodnak és eltompulnak; ellenben a sziklás talajon járó vad a határozott, erős lépések folytán csülkei hegyét elkoptatja, illetve letompítja, míg szélei kiélesednek, mely alakulások következtében csapája elől kerekebb lesz. — A csapa alakjára nézve tehát a mondottakból következtetve megállapítható, hogy a nem szilárd vagy éppen süppedékes talajon tenyésző vad csapája hosszúkásabb és elől kevésbbé kikerekített, — míg a szilárd talaj vadjának rövid, elöl kerekded csülkei vannak. És itt meg kell jegyeznem, hogy a terep minőségéhez képest a vadnak csülkei tartásában is van külömbség, amennyiben járásában természetszerűen a terep minőségéhez alkalmazkodni kényszerül. Például süppedékes, mocsaras helyen, lejtőn haladva: csülkeit szétterpeszti; ellenben hegynek menve, általában kötött vagy kemény talajon egymáshoz feszített csülkökkel halad, míg kevésbbé kötött talajon csülkei lazább tartásúak. Tudni kell még, hogy a csapa (vagy csapás), melyet a szarvas hátra hágy, kor, nem (ivar) és állapot szerint nemcsak mértékben, hanem annak elhelyezésében is különbözik, — és már föntebb emiitettem volt, hogy oly vidékeken, melyek a fővad életfenntartására nem kedvezők és a klimatikus viszonyok sem felelnek meg a szarvas tenyészetének teljes mérvben: egy erős szarvasnak a csülöklenyomata egyharmad résszel is kisebb, mint oly helyen, ahol a helyi és éghajlati viszonyok egészen kedvezőek. Éppen azért szükséges, hogy a vadász alaposan tanulmányozza és kiismerje a vidékén előforduló szarvasok kifejlődöttségének mérvét, hogy a csapák nagyságáról megítélhesse azoknak korát és erősségét. — Természetesen ha szarvaskinyomozásról van szó (ép úgy, mint minden csülkös-vadnál), fődolog első sorban is annak alapos gyakorlati ismerete, mely csapák frissek és melyek nem; —• ismerni kell aztán a szarvasok ki- és bevonuló („be és kiváltó") helyeit, szóval azokat a helyeket és „járásokat", ahol a szarvasok megfordulni, járás-kelés közben érinteni szoktak. A vad, midőn legelés (illetve táplálkozás) végett kivonul („kivált") s onnan visszatér („bevált"): tudvalevőleg nem kószál el, hanem szokott ki- és bejáróit („váltóit", „forgóit" = „járásait") megtartja. Ezen járásainak bizonyítéka a csapás, melyen a kinyomozást (illetve „kicsapázást") a legsikeresebben ejtheti meg a vadász. Ha nagy a vadállomány, természetesen a tett tapasztalatok jegyzőkönyvbe vétele elkerülhetlenül szükséges, — de szükséges a már átvizsgált, tehát érdektelenné vált csapások (illetve csapák) megsemmisítése is, nehogy újabb nyomozás alkalmával azok zavarba ejtsék vagy tévútra vezessék. Ezeket legczélszerűbb elgerebjélni s aztán lombseprű segélyével a talaj természetes képét lehetőleg visszaállítani, — mig a meghagyott csapákat lombtörettel jegyzi meg a szokásos vadászias módon a csapázó: t. i. a bika haladási irányát a töret ágas (csupasz) felével, mig a sutáét a lombos résszel jelezve. Rossz csülöklenyomatok, vagy körvonalaiban bizonytalanul előtűnő, avagy részben kerékvágás, lópaták, emberi lábak stb. által megrongált, tehát a biztos meghatározás czéljára nem eléggé tiszta csapáknál iparkodni kell a csapáson fordított irányba menve azt a helyet megtalálni, a hol a szarvas belépése történt a kritikus helyre vagy irányba, ahol aztán a csapák feltáruló tiszta képe biztos adatot szolgáltat véleménye megalkotásához. És itt a netáni tévedések elkerülhetése végett megjegyzem, hogy a rendesen, csendes lépésben haladó szarvas csapája nagyon különbözik a futó szarvasétól. Futás közben ugyanis mind két ivarnál a csülkök szétnyílnak és erősen a földbe nyomódnak; eközben szétterpeszkednek a hátsó álcsülök-körmök is, melyek a földben szintén jól kivehető lenyomatot hagynak maguk után. És ezek biztos jelek, különösen száraz és kopasz területen, a melyen a hátsó csülkök nyomai nem igen vehetők észre, ha a vad rendes, nyugodt járás-kelésben van, mivel az álcsülök magasabb lévén, csupán csak a hegye érinti a talajt. — Tudni való még a fővad csapáját illetőleg, hogy a talplenyomatok homorú másában bizonyos részletek különböztethetők meg, így a csülökhegyek, a csülök éle, az él melletti domborodás és a bokák lenyomata, végre az álcsülkök-é. — Mindenesetre a legfőbb fontosságú a fővadcsapázás mesterségében a talplenyomatokból a fővad ivarának biztos megállapítása, vagyis az a ritka tudomány, mely a szarvasbika csapáját a szarvastehénétől megkülönböztetni és ismét amannak erősségét csapája után meghatározni képesít. Ez a lényeg, ezen alapszik a csapázás legfőbb érdeke. Szerencsére