Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.
Deczember
209 hazánkban helyenként meglehetősen gyakori állat. Vérszomjra nézve egy dúvad sem múlja felül. Rabol mindenféle állatot, amelyet csak legyőzni képes és táplálékát szelíd és vad szárnyasokban egyaránt keresi s ezek tojásait különösen kedveli, mely utóbbiakat állkapcsa és melle közé szorítva viszi magával, majd pedig egy kivágott kis lyukon keresztül kiszívja tartalmukat. Továbbá táplálékát képezi még a hal, fiatal mezei és tengeri nyulak és a lapén. A mézet nagyon kedveli s télen át sok méhkast kirabol. Néha a hörcsögöt is megtámadja (melynek különben is igen elkeseredettebb ellensége), továbbá patkányok, vakondok, békák, gyíkok és kígyókkal is táplálkozik, mely utóbbiak közül a mérges fajok harapásai állítólag ránézve veszélytelenek. Szenvedélyes egerész és e jó tulajdonáért többen védelmükbe veszik; de ha összehasonlítjuk az egerészete által nyert hasznot a kárral, melyet különösen a szárnyas vadfélék és házi szárnyasok pusztítása által okoz, azonnal meggyőződünk, hogy legkisebb kíméletre sem méltó. Amely baromfiudvarba bekap, oda rendesen eljár s néha egy éjen át 8—10 aprójószágot leöl. Áldozatának rendszerint fejét harapja le, vérét kiszívja s húsát otthagyja; egyes vén praktikus példányok azonban a prédául ejtett állatot vagy tojást magukkal hurczolják, nem annyira ravaszságból, mint óvatosságból valószínűleg, hogy tetten ne éressenek. Ugyanazon éjjel azonban többször is visszatér oly helyre a görény, ahol zsákmányt talált s háborítlanul űzheti vérengző orgiáit. Nappal alszik s éjen át jár gyilkos kalandok után. Mozdulatai nem gyorsak s a kúszásban sem oly ügyes, mint a minden tekintetben több ragadozási képességgel felruházott kövinyest vagy a nyuszt; ugrási képességben is hátrább áll amazoknál; vakmerőségben azonban éppen nem enged nekik, sőt látszólagos félénksége daczára néha hallatlan arczátlanságokra vetemedik. A legnagyobb halálmegvetéssel védi magát ellenségeivel szemben s tartós üldöztetés esetében néha annyira dühbe jön. hogy fújva, tüsszögve s fogait vicsorgatva, az embernek is nekiugrik. Hogy a gyermekeket is megtámadja üldöztetése közben, — megharapni igyekezvén őket, arra nem egy példa adta elő már magát, sőt az üldöző ebeket is megrohanja, ha megbőszül s bizony czudarul összemarja őket, mielőtt bőrét a feszítő / fának átengedné. Érdekes, hogy ebek s más nagyobb állatok szemeibe, megtámadtatása esetén (védekezési szempontból) iszonyúan bűzös vizeletét fecskendi. Éppen rendkívüli kellemetlen szaga miatt, különben tömött, azonban a nyuszténál kevésbbé finom szőrméje nem igen használható s kevés értéket képvisel. — Igen segítik a görényt a ragadozásnál rendkívül kifejlett érzékei; látása, szaglása kitűnő; halló-érzéke azonban kevésbbé fejlett; hanem rendkívül ügyes, ravasz és erős s az utóbbit illetőleg oly mértékben, hogy a legnagyobb nyulat (mezei nyulat) képes aránylag nagy távolságra, magasan feltartott fejjel elhurczolni. Vakmerőségére nézve igen jellemző az, hogy a nagyobb dúvadat is megtámadja; nem ritka eset ugyanis, hogy buta szemtelenséggel a rókát lyukából elűzni akarja.*) Különösen vérengző természete miatt veszedelmes a vadállományra, még pedig rendkívüli mérvben. Mert elpusztít ez mindent, ami csak elébe akad: fészket, fiatal foglyot, fáczánt. Kígyó módjára, roppant ügyességgel siklik a tojáson kotló szár*) Tacskózás alkalmával nem egyszer találtunk görényt és rókát ugyanazon rókalyukban. 14
