Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.

Deczember

199 és csípős széllel és hófuvatag ellen délnek eső helyen, mély gödi ökb 311 (széllel) és buezkákban (széllel) választja fekvését. — A túzok összevissza jár és néha nagy útakat tesz a repczevetés miatt, általában a nagy repcze-táblákat keresi. — A fogoly cserjés helyekre, gazos kukoriczatarlókra s helységek, emberi lakok közelébe vonul. Élelmét nagy hideggel és magas hóállással országutakon, források mellett, szalmakazlak tövében, baromállások s nyilt udvarok körül keresi. Á 11 at- é I et. E hóban már többnyire hólepel fedi a földet, vagy vastag nyirkos köd gomolyog égen és földön. Hűvös szél himbálja a galyat, száraz lombot, mely csörög-zörög, nem akar álomba szenderülni a ringatástól. Egy-egy sáppadt, hervadt falevél még elszakad az ágtól s lepereg a földre halk zörejjel, mely olyan fájó, olyan szomorú érzést okoz a vadász szívében. — A barna-sárga avar zúg, zörög lépteink alatt, majd mintha felszisszennének a letiport falevelek, mi oly különösen hat a néma erdőben, ahol alig van az életnek még valami nyoma. Csupa hallgatás, csupa misztérium árad szerteszét, míg a gomolygó ködhullámok, mint könnyű fehér szemfedők szakadnak rá a lefoszlott tar erdővilágra. — Minden olyan csöndes, néma odakint is. hogy ha a havon nem látnók a furcsa ákom-bákokat, miket a vadak rajzolnak bele nyomaikkal a fehér takaróba, — egyelőre azt hinnők, hogy a növény-élet kihaltával az állatélet is enyészetbe tűnt. Csak a helységek körül tűnik fel egy-egy kolduló kis madár: aranyos sármányok, borzas apró czinkék, míg a keréknyomban félig megdermedt pipiskék gubbasztanak s néha-néha egyegy fekete legény: a varjú károgja el magát a szürke levegőben. Pedig télapónak, a morózus deczembernek is megvannak a maga élő ékszerei. A kertek, ligetek, erdők és völgyek szárnyas nyári lakóit mások pótolják: a havasokról lejönnek a fenyves- és húros-madarak, lenikék, sőt nagy hideggel a selyemfenyves is ellátogat hozzánk már e hóban. Különösen nagy számmal kerül elő a pirók, a fenyőpinty, mely a messze Alföld tájaira is csapa-