Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.

Deczember

200 tostól veszi kósza útját, ha nagyon hajtja az éhség s zimankó. A harkályok is odahagyják fenyveseiket s különösen a tarka meg a nagyhangú zöld néz le a síkokra, egy kis kénytelen látogatásra s itt a nagy fekete is ad néha vizitet. Apró ökörszemek, királykák pattognak a kerti sűrűkben, míg a gyümölcsfákon a czinkék egész kis rajai tűnnek szembe. Ellátogat a kéreg-szutyóka (höcs) is, egy kissé az almafákon kifutkosni magát, sőt egy-egy fekete-rigó-nak halk tak-takkolása is kihallatszik néha a kerti orgonabokrok köziil. — Általában a völgyek és térek szárnyas világát teljesen átváltozottnak találjuk. De nem hiányzik közűlök a káros elem sem. A kertekben, falvak körül héja, karvaly, vándorés a kis Ölüsólyom czirkál vagy lesen gubbaszt; a rétisasokat se mind hordja el a zimankó, ott látni őket néha. a halászok lékjei mellett, a mint lesik a felbukkanó halat. — Az Ölyvek már egészen megszokott czirkálók, kútgémek, kazlak, póznák tetején gubbasztják át az unalmas napokat s ha felrebbennek is, csakhamar ismét leszállnak. Néha egy-egy nagyon fehéredő orvmadár is előkerül: azok a bagolyszemű kábák (Circus cyaneusok). melyekből egyes öreg hímek, de tojók is néha átsanyarogják a hosszú telet, sőt gyengébb téllel vércsét (C. tinnunculus) is látni. — E hóban ölti magára a hermelin hófehér szőrméjét. Ennél az egy állatnál ugyancsak nem volt méltányos a természet, midőn a ma már oly divatos „mimikri" áldásával fölruházta ! P r a k s z i s. A nagy vadászatok zárlatával a hivatását átérző, lelkiismeretes vadász fokozott erélylyel lát hozzá a tenyésztésre fentartott vad létét fenyegető kártévő elemek pusztításához; e mellett a beálló, sokszor igen tartós zord és sanyarú napokon minden erejével oda működik, hogy megkönnyítse a szegény vad küzdelmeit, — szóval szakértelemmel gondozza a rábízott vadállományt, megmentve azt a jövő számára, mert szigorú telekkel csakis a helyes, gondos, szakértő és lelkiismeretes kezeléstől függ a jövő évi vadszaporulat. Különben pedig a hótakaró sohasem rejt valami rendkívüli nagy veszélyeket a hasznos vadra. Pusztító hatása csakis elhagyottabb helyeken, leginkább magas hegységekben érvényesül; de czéltudatos intézkedések által ott is ellensúlyozható. Nagyon veszedelmes körülmény azonban az, midőn az idő hirtelen fölenyhül s azután rá újra fagy következik, úgy, hogy a hótakarón jégkéreg képződik, melyen ha a vad járni kénytelen minduntalan beszakad alatta s lábait kivérzi, összevagdalja, roppant kínokat okozva ezáltal neki. Természetesen ily időben a fő-, dám- és őzvad minden nyugtalanítása absolute veszedelmes, vadászni rájok pedig valóságos barbarismus. Ha ez az idő küszöbön van, ugyancsak gyorsan