Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.
November
192 a foglyokat. E hálók többnyire 50 cm. magas oldalfalakkal készülnek ; térfogla : latuk l 1 2—2 • méter; fedelüket szintén sűrű hálófonat képezi. Az oldalfalak, vagyis a háló négy sarka, felállításkor vas- vagy vasvégű pálczákkal erősen ki lesz feszítve s hogy e pálczák erősen tartsák az egész háló-kalitkát, a földbe veretnek. E hálóval télen, hóállás alkalmával szokás fogni, és pedig vagy reggel, vagy este, de mindig csendes, szélmentes időben. Ha a foglyok a fáczánetetőkre járnak, ott állítjuk fel, de felállíthatjuk bárhol oly helyeken, a hol czélszerűnek mutatkozik. A fogásra kiszemelt helyet azonban előbb elő kell készíteni (még a fáczánetetoket is e czélra), a hótól meg kell tisztítani a helyét jó darabon, úgy. hogy a fekete föld lássék, azután pedig útakat lapátolunk a hóban, a melyek a fogó-helyhez vezessenek. Ezen mellőzhetlen előkészítés után pelyvát szórunk ki a foglyok odacsalogatása végett, majd felállítjuk a hálót és szemes ételt (főként búzát) szórunk alája, egyelőre azonban a csapóajtókat fogásra nem állítjuk be, csak akkor, ha a foglyok már megszokták a helyet s a nyitva hagyott ajtócskákon egész bizalmasan ki s be járogatnak. Ha ez a körülmény beáll, semmi sem áll útjában többé szándékunk kivitelének s rövid idő alatt — ha sok a fogoly — a környék összes foglyait befoghatjuk a hálódúcz segélyével, mert ahova egy fogolycsapat odaszokik, követi azt a többi csapat is. A hol egy kis barnás helyet, feketeséget látnak a hómezőben, megy oda valamennyi s sokszor 4—5 csapat fogoly is összesereglik ugyanazon etetőhelyen. Körülveszik a dúczot, dugdossák be fejeiket a háló-szemeken s úgy rohannak befelé a fölfedezett csapóajtócskákon, hogy majd összetörik magukat a szegény pára jószágok. A leírtakon kívül van még egyébb módja is a foglyok befogásának: fadúczczal, terítő-hálóval stb., de ezek a fogásmódok ma már oly elévült, különben is czélszerűség tekintetéből sok kifogás alá eső mesterkedések, hogy foglalkozni velők alig érdemes. A tenyésztésre szánt, illetve a törzsállomány fentartása czéljából befogott fáczánok és foglyok s ezeknek mindvégig kellő kondiczióban való megtartása a kibocsájtás pillanatáig, nem kis feladat. Nem csekély gondot és buzgólkodást kíván, kivált a fáczánnál, melynél a legkitűnőbb kezelés mellett is tény marad, hogy — a tyúkokat illetőleg — a melyek télen át a szabadban etetőknél tartattak, sokkal alkalmasabbak a továbbtenyé^ztésre, mint azok, a melyek kamrákban teleltek át. Mindamellett a vadontenyésztés e kétségtelen előnye daczára, a törzsállomány föltétlen biztotítása okából, a télire való befogásnak még mindig túlnyomó számban vannak hívei, ami éppen a fáczáunál nem is teljesen indokolatlan. A hol a fáczán állandó vadként szerepel s továbbtenyésztése czéljából egy bizonyos számú törzsállomány biztosításáról van szó, — ott a tenyészvad befogadására, mindenekelőtt teleltető kamrákról kell gondoskodni, mely biztos helyen, legczélszerűbben a vadgondozó természetben létező lakásának közelében építendő a szükséghez, illetve a teleltetésre befogandó fáczánállomány számához mért nagyságban. Például 250 darabnak elegendő egy 16 méter hosszú, 7 méter széles és mintegy 4 méter magas, téglából hosszú négyszögben épült fal; ez belsőleg két részre, egy hosszabra és egy rövidebbre osztatik — így: | | |, melyből az egyik (a rövidebb rész) fedél alá kerül, a másik szabadon marad. Az utóbbiba, melyet udvarnak vagy kifutónak neveznek: leveles galyfák ásandók a földbe (ha jó ágasok, elég két darab\ a fák felett pedig igen vastag zsinegből kötött háló feszítendő ki, melynek szélei a fal felső részén alkalmazandó szögekhez köttetnek. Czélszerű a falazaton lapos gerendázatot alkalmazni, melyek rámaszerűen egymásba eresztve, a háló számára sokkal jobb alapot képeznek, mint a puszta fal, már csak a szögek
