Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.
November
171 repczeföldeket; a repcze kizárólagos élvezete azonban koleraszeríí betegséget idéz elé, melytől az őzek igen gyakran elpusztulnak. Magam ugyan nem tapasztaltam, habár egykor volt oly vadászterületem, melynek szép őzállománya a szomszédos repczeföldeket szorgalmasan látogatta. Ennek oka azonban talán abban rejlett, hogy más vadásztulajdonosok szomorú tapasztalatain okulva, az etetőket a repczevetések közelében állítottam fel s ott olyan táplálékot adtam, mit az őzek nagyon szeretnek, így lóherszénát és zabkévéket, Csakhamar azt tapasztaltam, hogy az őzek felváltva majd a repczére mentek, majd az etetőn található takarmányon pákosztoskodtak s ma is meg vagyok győződve, miszerint főképp ennek az óvintézkedésnek köszönhetem, hogy egyetlen darabom sem pusztult el, holott más években ezt nem mondhattam. Tehát minden hasonló helyzetben lévő vadászattulajdonosnak ajánlhatom ezen eljárást. Szigorú télen, ha sok hó van és az őz nem jut természetes táplálékához, különösen ha az emésztést nagyon elősegítő zuzmókhoz a nagy hó miatt nem juthat, a kizárólagos száraz takarmánytól az emésztő szervek gyulladása keletkezhetik, mi könnyen a vad pusztulását idézi elő. Ilyen esetben nagyon helyén való a bőséges nedvdús takarmány, milyenek a fehérczékla, karórépa, sárgarépa, sőt a burgonya is megfelel a czélnak. A száraz takarmány káros hatását nagyban ellensúlyozná, ha nagy hidegben, vegyítve az előbbiekkel, takarmányrépát kapnának takarmányul. Az 1894/95-iki szigorú tél által előidézett veszteségek folytán több oldalról hangoztatták, hogy csakis a nedvdús takarmány, milyenek a répa, káposzta és burgonya nyújtandók, míg a száraz takarmány még mint ráadás sem használható. Ez azonban előttem túlzásnak látszik. Hogy átéli takarmányozást részint megkönnyítsük, részint hogy a vadnak kedvencz és egészséges táplálékot nyújtsunk, főképp pedig azért, hogy a fiatal fák megrágását és a vadnak a szomszéd pagonyokba való átváltását megakadályozzuk, igen ajánlatos sok veres berkenyét, szittyó jenesztert (spartium), aranyerőt, gyertyánfát, európai sülbigét és az utóbbi időben nagyon felkapott és mint vadtakarmányt nagyon ajánlott Lupinus polyphyllust ültetni. Az öt első növényt azonban, melyek majdnem mindenütt tenyésznek s melyeket a vad nagyon szeret, különösen a berkenyét, nem szabad vetni, hanem inkább egy vagy kétéves csemetéket kell kiültetni, mert a kikelő növénykéket a vad könnyen lerágja s így nem nőhetnek meg. Az említett növények kiültetésére legalkalmasabbak a pagony kopár helyei, tisztások, nem használt nyiladékok és útak, árkok, erdőszélek stb. — A Lupinus polyphyllushoz kötött remények, nagy elterjedése daczára, csak részben mentek teljesedésbe. Megterem ugyan a könnyű talajban is, ha ezt egyszer mélyen felszántották, sőt a gyér állag árnyékában is dúsan nő, határtalan tartamúnak látszik és magról folytonosan terjeszkedik. Továbbá nagyon korán tenyészik, még a zordabb vidékeken is már májusban buja bokrokat képez s az éjjeli fagyokkal szemben nem érzékeny, mint a többi egyévi rokonai. De mivé válik később? Nyáron, julius végével, augusztus elején megérnek hüvelyei, a földfeletti része elszárad s a vadra nézve értéktelenné válik. Sőt egészben véve a növény káros is lehet, mennyiben tavaszszal a nagyon leromlott őz mohón neki esik és mértéktelen élvezetétől vérhast kap. Később a mag éréséig úgy is van a vadnak elég tápláléka, tehát ültetésének csak ott van
