Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.

November

124 mert csak fölülről lefelé csap zsákmányára. Azonban a héja ellen mindezen körülmények nem védik meg az általa kiszemelt zsákmányt. Ez épp oly biztonsággal képes az ülő vagy futó foglyot megragadni, mint az úszó kacsát, épp úgy rácsap a galambra oldalról, mint felülről. Ha a menekülő galamb eléri az erdőt, a sólyom nem üldözheti tovább, de a héja még itt is követi. Anélkül, hogy szárnyait láthatóan használná, kiterjesztett farkkal, nyílsebességgel követi az üldözöttet, „sőt hosszú karmaival még a faodúból is kivonja az odamenekült galambot," — mondja közvetlen szemlélet után Jester. Szóval nincs szárnyas, mely ellene bizton lehetne, ha csak nem erősebb nálánál s így nem félhet tőle. A préda íízése közben a környező veszélyre rá sem hederít, annyira ingerli a hajsza, sőt ilyenkor még a vadász elhibázott lövéseit sem veszi figyelembe. Faji szokása a repülő szárnyast oldalba kapni, mi czélból furfangos mesterfogásokat használ; az elfogott állatot is az oldalán kezdi ki, legyen az emlős vagy madár. A madarakat leginkább röptükben fogja ugyan el, de az apró kerti és erdei szárnyasokat, — melyek ha idejekorán észreveszik őt, hihetetlen gyorsasággal és ügyességgel képesek a sűrűségbe elrejtőzni, — orvul, ültökben csípi el, ha azonban nagyon éhes, a legsűrűbb tüskebokor közé is behatol a madarak, különösen a foglyok után és így sokszor veszélybe jut. A féktelen indulat és vérszomj általán sok héját ejt veszélybe, mivel gyakran nem birván magán uralkodni, esztelenül rohan áldozatára. Az üldözött galamb vagy baromfi után becsap az emberi lakokba, bebújik a galambdúczba, a csibét a konyha ajtajáig üldözi s a gazdasszony szemeláttára ragadja el, ügyet sem vetve annak „hejő-nye", „kurhéja" kiáltásaira. Ha sikerül az üldözött vadat karmai közé keríteni, azzal rejtekhelyre vonul (leginkább fedett helyre, nagy kő vagy bokor mögé, pajtákban stb.) s ott lakmározza föl. A héja vadsága valami rendkívüli, fogságban tartva sem szelídül meg, sőt még kicsiny korától tartva is vad marad, mivel igen buta, ha egyszer jóllakott, nem ismeri meg gazdáját, olyan, mintha pár perczczel ezelőtt hozták volna be a szabadból. De nemcsak vad, HÉJA. f ' 7 hanem hihetetlen mértékben vérszomjas is, valóságos hárpia, melytől az embernek is rettegnie kellene talán, ha nagysága és ereje például a sasokéval fel-