Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.
November
125 érne. A vérszomj már a fészekben ülő fiatal madaraknál is utálatos módon nyilatkozik; az erősebb kölykök gyengébb testvéreiket rendszerint fel szokták falni! — Éhségtől kényszeríttetvén, a héja minden habozás nélkül fölfalja kicsinyeit, sőt a szövetségben álló öreg madarak egymást is. Tudok több oly esetet, midőn a nőstény héja fölfalta általam megsörétezett s ekként elbetegült hímjét. Szóval a héja egész élete a gyáva gyilkosságok hosszú sorozatából áll és méltán nevezhető a „lég hiénájának". Mikor a lomberdőben megcsendül éles, visító „hiak-hiak-hiak" kiáltása, a közelben levő madarak elnémulnak s remegve rejtőznek a sűrű lombozat közé, vagy mintegy megigézetten, dobogó szívvel, mozdulatlan maradnak, mígnem félelmes ellenségük távozta felől meggyőződnek. Ez a rejtőzés, a mozdulatlan maradás, az elnémulás mind hasztalan azonban, ha a héja megpillantotta egyiküket, mert annak vesznie kell. A fiatal foglyokkal (a nyaranta különösen tizedelt baromfiakon kívül) legkönnyebben bánik el, mert ezek a tarlókon kotorászás közben megpillantva őt. annyira elámulnak, hogy menekülésre — esetleg a közelben levő sűrűs daczára is — nem is gondolva, a földre nagy ostobán lelapulnak, honnan aztán a héja egész kényelmesen fölkapja valamelyiküket. Hanem telente, midőn e telhetetlen zsivány leginkább és legnagyobb kitartással üldözi a foglyokat, a megerősödött és praktikusabb e nemű vaddal nehezebben tud elbánni, mert ezek ugyan nem vágódnak hasra megpillantásakor, hanem fölriadva, röpülnek, ahogy csak tudnak a nádasok, bokrosok és egyéb sűrűs helyek felé, ott védelmet keresendők. Ilyenkor azután csütörtököt mond a héja minden vadászati tudománya és üres karmokkal kénytelen odább állani. Ha a foglyok valamely sűrűs szélében eltűnnek előle, vagy — esetleg — hirtelen kanyarodó partoldal mentében véve röpülési irányukat, oly helyen telepednek le, melyet a nagy távolság, földhullámok, partok stb. miatt jól ki nem mérhetett, akkor alattomos furfanggal, több száz lépésnyire eltávozik a helytől és — látszólag nagy figyelemmel — egy bizonyos pont fölött lavírozni kezd; hanem azért le nem veszi a szemét ama pontról, hol a foglyokat lappangani véli. A foglyok a messze keringő s látszólag mindinkább távolodó ellentol most már mit sem tartva, minden oldalról előlábalnak s csapatba gyűlve, hirtelen szárnyra kapnak s nagy gyorsasággal — majdnem a földet érintve — sietnek tova. Hanem a héja se alszik! Amint a szárnyrakapott fogolycsapat már-már eltűnőben van. hirtelen éles szárnysívitás hasítja a levegőt s mint kilőtt nyíl, oly gyorsan terem mellettük a vérszomjas orvmadár s ekkor kezdetét veszi az életre-halálra szóló hajsza, mely egy szegény fogotyra nézve elodázhatlanul és a legnagyobb bizonyossággal végzetessé válik. Általában furfangjuk segélyével — kivált havas teleken — rendkívül sok foglyot elemésztenek a héják; száraz, hótalan teleken azonban igen megnehezedik részükre a vadászat, mert ilyenkor a fogoly tollához igen hasonló színű csepőtésekben. avarban, tarlókon stb. nem oly könnyen fedezhetők föl az ott tanyázó fogoly-csapatok. Talán ez a körülmény magyarázza meg a héjáknak amaz óvatosságát, hogy ilyenkor rendszerint fönt a beláthatlan magasban czirkálnak s onnan lesik a kedvező alkalmat. Ue nemcsak a fogoly és fáczán stb. már említett szárnyas vadfélék tenyészetére nézve, hanem a nyúlállományra is rendkívül veszélyes ragadozó a
