Lakatos Károly: Vadászhit, a magyar vadászbabonák és hiedelmek kultusza / 2. bőv. kiad. Szeged, Engel, 1910. / Sz.Zs. 1424

IV. A gonoszok útvesztője és a csodafü

_ tt tovább folytatnék szemlélődésünket am a misztikumokból összerótt ködös világban, mely a vadászhit kultuszának legkülönlegesebb, ép azért egyszersmint a legérdekesebb részét is képezi, — meg kell /SPÍn'/.. "y. emlékeznem ama régente meglehetősen Sferf K elterjedt vadászhiedelemről, mely az u. n. — ördög füvére, illetve ezzel kapcsolatban a „gonoszok útvesztőjére" vonatkozott, mely szerint ugyanis, léteznék egy bizonyos nagyon ritka és csakis a kiválasztottak (értsd: ördögökkel cimborálok) által látható f ü, melyre ha este vagy éjjel véletlenségből rálép a vadász — ezen tény által a gonoszok bűvkörébe jutva : napföljöveteléig haza találni képtelen, illetőleg bár hányszor elindul is ugyanazon helyről: oda akarata ellenére még a legtökéletesebb öntudatosság mellett is, mindannyiszor visszatereli a láthatatlan koboldok varázshatalma és csakis ugy menekülhet a „rontás" e hatálya alól, ha valaki kivezeti a csintalan szellemek által megvont bűvkör határai közül. Hát ami ezt a hallatlan tulajdonságú (?) csudafüvet ületi, arról természetesen nincs mit beszélnem; hanem hogy tényleg „A gonoszok útvesztője" és a „csodafü."