Lakatos Károly: Vadászhit, a magyar vadászbabonák és hiedelmek kultusza / 2. bőv. kiad. Szeged, Engel, 1910. / Sz.Zs. 1424

IV. A gonoszok útvesztője és a csodafü

,A gonoszok útvesztője" és a „csodafii" 57 megtörténik néha némely megkergült puskaforgató val (mégalegtökéletesebb topográfiái tájékozottság mellett is) az a bolond história, hogy árkon-bokron keresztül-kasul mászkálva és számtalanszor neki indulva mindig ugyanazon egy bizonyos pontra vezeti vissza utja, azaz, hogy akarata ellenére is mindannyiszor visszaér ugyanazon helyre, honnét elindult volt, — azt saját tapasztalatomból kifolyólag két eset alapján is igazolhatom. Valami 36—38 évvel ezelőtt Vasmegyében: Körmenden vendégeskedvén, egy ottani állatorvossal néhány vadászkirándulást tettein volt. Egy izben esteli kacsales volt programmon és akként állapitottuk meg ezen exkurziónk tervezetét, hogy a húzás befejeztével a vadászat szinhelyétől nem igen távol eső u. n. „hegyaljai" csárdában fogunk találkát adni egymásnak. A kacsalest meg is ejtettük s a szokott módon folyt le az. Midőn a teljes homályban már lehetetlenné vált a lövés, megállapodásunkhoz képest sípszóval jeleztük állásaink odahagyását. Az én leshelyem egy gyalogút közelében volt, mely egyenesen a hegyaljai csárdának vette irányát, miért is a meglehetős sötétség dacára sem volt nehéz rátalálnom s kis vadászlámpám segélyével követnem végpontjáig. Társamnak azonban másfelé vezetett utja és kis kerülőt kellett tennie. Én minden baj nélkül valami félórai bandukolás után el is jutottam a cégéres találkozási helyre, át is öltözködtem, sőt egy csésze teát is lenyeltem már, de a vadászcimbora még akkor se került elő. Pedig ugyancsak mult az idő és már valami ötnegyedórát töltöttem el unalmas, utóbb aggodalmas várakozások között. Kezdtem rosszat gyanítani s aggodalmamat közöltem korcsmárosommal is. Az azonnal előlármázta embereit. Husángok kerültek elő, istállólámpások gyujtódtak ; én meg fegyverhez kapva élére álltam a felfedezési exkurzió kalandjára oly sebesen kész vitéz csapatnak. Hoppogatva s helylyel-közzel egyet-egyet sippantva, haladtunk előre az országúton, a melyen a cimborának érkeznie kellett. Időközben a hold is felbujt, a nyárfák hegyibe s szinte nappali világosságot árasztott szanaszét, jó messzire láthatóvá téve minden tárgyat előttünk. Már nem messzire volt az a hely, a hol egy utféli keresztfa mellett egy csapás tért le a mi kacsázó rétünkbe az országútról. Már ki is vehettük a kereszt homályos körvonalait, a mint ott