Lakatos Károly: Vadászhit, a magyar vadászbabonák és hiedelmek kultusza / 2. bőv. kiad. Szeged, Engel, 1910. / Sz.Zs. 1424

III. „Természetfelettiek" és látományok (viziók)

„Természetfelettiek", rejtélyek és látományok (viziók) 55 nyargaló gulyás kétségbeesett kiáltását: „Megálljon! Álljon meg az ur!" Végre egy utolsó erőfeszítés után elállott végkép a lélegzete, elhagyta ereje s tehetetlenül összeroskadt, földre bukott azon iszonyú, megőrjítő gondolattal, hogy most végső órája ütött. Hallja már az üldözők közelségét, már érezni véli, a mint végig tipródnak rajta, péppé gázolva őt. Eszmélete elhomályosul . . . Most megszólal, tompán fülébe harsan, mint a túlvilágról egy mennyei szózat, mely a prózai világba ismét visszarántja: „Ne féljen az ur! Nem lesz semmi baja! Mért nem állt meg mindjárt. Majd elszalasztotta a gulyámat!" Feltekint. S ime ott áll előtte, körülötte 10—15 lépésnyire tömött phalanxban a gulya s bámul szemmeresztve, ráirányozva mindegyik kíváncsian vad tekintetét, de közelebb jönni irtózik az egész tömeg. Majd mikor jól kibámulta magát a gulya, elborzadva e még soh'sem látott élőlényen, először az egyik, majd a másik legelészni kezdett csak olykor sanditott feléje; azután a többiek is til-tul oszladoztak, kiki fűbe harapott. Végre lassanlassan ugy el legelésztek valamennyien megint, mintha mi sem történt volna. Atyám erre szintén felocsúdni kezdett, felkászolódott s lassan lábujhegyen elsomfordált, hátra-hátra nézve, nem ajánlkoznak-e másodszor kelletlen kisérőkül, nem tudva hamarjában : busuljon-e, nevessen-e ezen a különös kalandon.