Lakatos Károly: Természeti és vadászképek / Szeged, Endrényi, 1867. / Sz.Zs. 1461

A Szörényi havasokon

alakulásai telj eredetiségének, mily hosszú sora halad fel az impozáns bérezek havas homlokáig, melyek mindmind a fenséges „örök-titok" megszentelt atomjait sugározzák a szférák megmérhetlen végtelenségébe ! És mégis — én Istenem ! el, lefelé vágyom innen. Fáj a mystikus borongás, mely itt oly fagyasztóan dereng ; fáj a halotti pompa, a fehér gyász hideg leple, mely beburkolja, rideg lehével megdermeszti a lélek lüktető erejét! Alant a fülemüle szól édes dalról, szerelemről; a fecske, gólya szabadságról beszél ... Itt fent nincs szerelem, nincs csapongás. Hideg fényű halálcsillogás vesz körül! Itt csak vezekelni s megtérni lehet. A merész alkotások fensége, a természet megszentelt oltára honol itt, melyet templommá növel a magasztosság bűvereje, az ihlet, mely az istenség szent atomjait szívja — szent ideák alkotására, a lélek üdvéül. Mily más minden ott alant, a hol a pacsirta szárnya hbben, dala csendül ; a hol a délibáb rengő káprázata, varázslatban ringat, furulyaszó vágja át a síkot és édes dal zeng a pásztortiizek libegő világa mellől! Itt nincs magasztosság — igaz, de kitombolhatja magát a felhevült szenvedély . . . Szálljunk le a völgy ölére. Lássuk a mezőt, a délibábot, a pacsirtát, a kelő nap égő arczát, melybe itt nem sasszemek tekintenek, de a mezők szárnyas dalnokának hálás tekintete üdvözöl. - 63 -