Lakatos Károly: Természeti és vadászképek / Szeged, Endrényi, 1867. / Sz.Zs. 1461

Nyári zimankó

elnyomottan, tompán zúg, forrong, mint távoli jajgatás, panasz és fenyegetődzés. ... És a felhők egyre tornyosulnak, durván felülfestve az ég még itt-ott kimosolygó liláját. Az elszabadult szelek sivítva járnak a galyak között, rázva a lombot, hajlítva, hullámoztatva a nádak ingó koronáját. Hirtelen siető madáralakokkal lesz tele a levegő. Visítva csapódik a czerkó; krekegve rebbennek fel, majd meg leereszkednek ismét az apró mczák sűrű csapatai. Ideges hápogás, kacsafeleselés mindenfelől. Egyre hallatszik a sueffek aggályos füttyentése, ideges trillái s csak elsurrannak — mint a kilőtt nyíl. czikázva a nádasok felett nyughatatlanul, új és új leszálló helyeket keresve magoknak. Ám méltóságosan evez a gólya hazafelé a zimankó elől ; tőle maradhatnak most a zöldnadrágosok ... A gémek is nagyobbakat húznak lomha szárnyaikkal. Egyik-másik a sásosba vágja le magát a szélroham elől nagy ügyetlenül, nekivetve a testét — megfogózva csőrrel-lábbal, ha nagyon ellene fordul a dudáló elem ereje. A dáré harsány hahotával kaczagja ki a pipogya legényt; a bakcsó gúnyosan vakkant neki áthúztában, míg az apró vizi-csirkck kíváncsi népsége vontatott mászkálással járja körül a rugdalódzó csodát. Elénk sürgés-forgás mindenfelé ... és még most sem ébredünk. A zsibbasztó álom lenyűgözi egész valón^ 53 —