Lakatos Károly: Természeti és vadászképek / Szeged, Endrényi, 1867. / Sz.Zs. 1461

Mese a Tiszáról

melyek a lazúros kékségből ezüst foltokként csillannak elő ; majd megkapják ezek is a bíboros zománczot. Minden oly csendes, oly hallgatag lesz alant. Hangok nem festik a levegő-eget, még a nagy libányi sirály is némán teszi séta-útját a fényjátékos vizek felett. Csak úgy terjeng a hangtalan némaság, mintha szenderbe ringana az egész nagy természet összesége. A kurta, színtelen nesz is, mely olykor pillanatra hallható, a sirálytól ered, a mint lebuktában megcsapja a vizet nagy szárnyaival. Azután hosszú ideig nem zavarja ismét a néma csendet semmi nesz, semmi zaj. Mintha kihalt volna az élet minden mozgalmával, olyan álmos vagy ünnepélyes lesz minden idelent ! De im, mozgó árnyak siklanak a vízen tova életet jelezve. Hanem megdöbbentő a látvány első pillanatra, mely a vízre int alá : Fent a világos kékségben fekete keresztek vonulnak egyenes sorokban, nagy sietéssel tova . . . Elmereng rajtuk a szem s csak később sejti meg, hogy a keresztek karjai voltaképpen mozgó szárnyak, melyek madártestet továbbítanak. A halász, vadász megismeri a szálló kereszteket,*) ám rég volt az, mikor nálunk látta : a vízi hollokat, az *) A magasban repülő kára-katonák (Graculus) hosszú, keskeny testük, hosszú nyakuk és szárnyaik folytán, valóban úszó fekete keresztek benyomását teszik a szemlélőre. — 38 -