Lakatos Károly: Természeti és vadászképek / Szeged, Endrényi, 1867. / Sz.Zs. 1461

Egy alföldi oázis

ládi fészke, a kiváló hazafiasságukról s nagy műveltségükről nevezetes kishorgosi Kárászok híres nemzetségének, mig a mulandóság szele el nem dudorászta itt is szomorú melódiáit. Mindjárt a vasúti „megálló" üde környezete gyakorolja ránk azt a kellemes hatást, mely egy színdús tájfestmény szemléletekor szokta megérinteni érzékünket. Mindenfelől szépséges akáczligetek koronái emelik ég felé íide lombjukat a verőfényes, etherikus levegőbe, szapora élénkséggel lebegtetve, mint egy üdvözletül, apró kis leveleiket felénk a fuvalom gyengéd lehében, mit az álmatag erdő sóhajtoz ki magából. A távolban a „kamarás-liget" daliás fenyvei nyújtóznak felfelé ékbefutó üstökükkel, s mint egy impozáns ezüst csík, fogja el a láthatár egy részét káprázatos fényben ragyogva, a kacsáiról, czifrán füttyögető sneffjeitől és sok más mindenféle szárnyas vadjószágáról híres horgoti „kender-tó" tükrös vize, mely majd aláereszkedett ezüst felhőként, majd mint fénytelen derengésbe burkolódzott homályos jégsziget, világít felénk az allyak összefolyó lilás pigmentjéből. Felette apró fekete pontokat vesz észre a szem, melyek rohannak, keringenek ides-tova, mintha kiégett apró meteorok volnának. A tóság szárnyas népségei ezek, a mint a létküzdelem ösztönzete folytonos, perezre se szűnő tevékenységben tartja őket. - 14 - 3*