Lakatos Károly: Természeti és vadászképek / Szeged, Endrényi, 1867. / Sz.Zs. 1461

Egy alföldi oázis

Az éles vadászszem a távolság daczára is felismeri szeplős tarkaságok mozgásáról a tóság jellemzőbb szárnyas alakjait. Mert valóságos élő írásjegyek azok a tűnő fantomokhoz hasonló apró idomok, melyek tele rajzolják homályos ákom-bákjaikkal a vizek rónája felett terjengő szürke borongást. És elolvasásuk mily könnyű a hozzáértőknek. A tétován alá s felhullámzó pont-jegyek például, azonnal elárulják az örökösen a viz felett lengő apró cerkök (Hydrochelidon) jelenlétét; az ide-oda lengő, majd hirtelen le-lehanyatló homályos pontok mozgástünetei a sirályokat (Larus) a határozott irányokba tartó, sebes mozgású szeplő-csoportok, vagy vonalak pedig a húzó kacsákat; míg viszont a gyenge ívben hajlított sorvonalakat, félhold idomokat (pont pont mellé sorakozva) a fekete ibisek vagy bailák írják, rajzolják bele a levegő ég lilás térképébe, melyen imitt-amott nagyobb, lassan úszó pettyek is merülnek fel olykor, a hosszú lábú madártekintélyek : a gémekről küldve jelképes izenetüket a türelmes betűzgetőnek — és így tovább. A variácziók szinte kifogyhatatlanok a fauna gazdagsága mellett s a fajra, vagy legalább is a nemekre nézve mijidíg jellemzők, sőt még az úszó pontozatoknak csoportos mozgásai és mozgalmai is. Minél közelebb visz utunk a szépséges liget felé, annál kivehetőbbé, hangosabbá válik életének külső megnyilatkozása. Fülemüle „csattogása", kakuk kiáltása, rigó kedélyes füttye és kék s vörös vércsék tilinkós