Lakatos Károly: Természeti és vadászképek / Szeged, Endrényi, 1867. / Sz.Zs. 1461

A székely havasokon

a kék űrben elvesznek a szem elől, hogy ki tudja, mily roppant távolokban fölfedezzék azt a pontot, mely az életfentartási tevékenységre alkalmat nyújt nekik. Közel egy órája már, hogy kitűnő leshelyemből kifelé bámulok, de mindez ideig semmi nevezetesebb mozzanat nem adta elő magát, kivéve azt a teljesen váratlanul jött, s előttem egészen újságszámba menő esetet, hogy a várva várt szárnyas óriások helyett a czinegék liliputi népségének egész kis raja lepte meg a kitett hullát, nagy falánksággal lakmározva, csipkelődve rajta, mintha valami ezredrésznyi keselyűk lettek volna. Hanem minden ornithológiai érdeklődésem daczára is, e pillanatban nem igen birt érdekkel előttem e kis élénk szárnyasoknak biológiai tevékenysége, bármily szokatlan volt is az különben ; sőt tán inkább még boszantott, a sors csúfondáros szatíráját látván benne . . Hanem csakugyan megfoghatatlan, hogy bár a nap jó magasan jár és hozzá ugyancsak meleg van, mégis a vendégek még mindig késnek! Kezdtem aggódni, hogy tán nem is lesz ezúttal hozzájok szerencsém. Pedig hát nem tartozom a peches vadászok közé. Diána istennő — vagy nem bánom hát: Hubertus morozus arcza, ugyancsak szokott a legkritikusabb körülmények közt is mosolyogni felém. De hát sas- és keselyű-lesen sok függ az esetlegességektől is. Így például, ha tegnap vagy tegnap- 166 --