Lakatos Károly: Természeti és vadászképek / Szeged, Endrényi, 1867. / Sz.Zs. 1461

A székely havasokon

előtt jól telenyalakalták magukat valahol, akkor ugyan hiába minden igyekezet, mert semmiféle dögnek még csak feléje se néznek egy ideig a máskülönben pedig torkos jószágok ; mert alkalomadtán rendszerint úgy telezabálják magukat, hogy aztán három, sőt nyolcz napig se kívánnak enni, kivált ha döghús mellett nyomtatékul még jó nagy darab csontokat is nyeltek el. Ez pedig nem nagyítás, hanem való tény ; mert a keselyűk — nem véve ki a saskeselyűt se — nemcsak a húsrészeket, de a csontokat is felfalják, széthordják, kivált ha nagyon ki vannak éhezve. Bonczoltam több oly keselyűt, melyek gyomortartalmát majdnem kizárólag csakis csont képezte, még pedig aránylag oly óriási nagy darabok, hogy szinte elképzelhetlennek tetszett előttem : miként birták elnyelni és hogy fért be a torkukon. Természetesen, az elnyelt csontdarabok — kivált a nagyobbak — nem egyhamar bontathatván fel a keselyűgyomor különben roppant hatékony rágó gyomornedvet szolgáltató oldó-mirigyeinek erélyes működése daczára is : megáll a gyomorban buczkósan, mint a kő, mely okon az étvágyra lehangoló hatást gyakorolnak. Innét van az, hogy a torkig magát telezabált keselyű oly hosszú ideig (8, sőt 10 napig is) képes egyhuzamban koplalni. Azok a keselyűk, melyek a hegytarajok fölött huzamosan, nap-nap mellett ugyanazon számban kóvá- 167 --