Lakatos Károly: Természeti és vadászképek / Szeged, Endrényi, 1867. / Sz.Zs. 1461

A székely havasokon

mikor kerülhetek elo a lesről. Aztán a tetejébe egy pipa dohány elfüstölése következett és — derengeni kezdett a „korány". Vállra tehát a puskával ! Sietve elhagytam a telepet s mentem egyenesen a fensíkot szegélyező fenyves felé s csakhamar belemélyedtem aztán az oszlopcsarnokok sötét zugolyaiba. Elérve a hallgatag, síri csendű rengeteg túlsó határvonalát, a szakadékba ömlő hegyipatak sziklás, bozótos partszalagja zárta el útamat. Ez itt az. igéretföldje. Helyben voltam. Körültekintve, mindjárt a szemembe tünt a szegény „snapszli" kiterített hullája ; a nagy raffineriával elkészített leshelyet is fölfedeztem a patakpart sziklatuskói közt. Sűrű gyalogfenyű mögött rejtőzött és három óriási kődarab barikádszerű zugolya alkotta azt. Fölül ügyesen be volt tetejezve fenyőágak és galyakkal s általában akként elmaszkírozva, hogy eltéve magamat bele, a legélesebb szemű bármi Isten teremtése se fedezheti föl ottlétemet, holott én előrefelé egészen jól és kényelmesen kiláthatok a hullára. Az öreg czimbora ülőhelyről is gondoskodott: egy alacsony kis fejőszék-féle volt az odúba helyezve. Azt mindjárt el is foglaltam. Azután a Devismét éltettem meg a maga keménymagú eleségével. Ezalatt mind világosabb és világosabb lett, végre teljesen kivirradt. A közeli fenyves suhogni kezdett; az útrakelő reggeli szellő lágy sóhaja a nap keltéről — 164 -