Lakatos Károly: Természeti és vadászképek / Szeged, Endrényi, 1867. / Sz.Zs. 1461

A székely havasokon

• nyos világa felett, mely csakhamar szétfoszlott s harmatárrá vált alágördülő keserű könyeimben . . . De hallga . . . szellő indul, susog az ágak közt lágyan, csendesen . . . Felsóhajt az erdő, élet kel a szomorú, sötét faóriások síri csendű világában, meg elcsendesül, azután feltámad ismét . . . Az erdő beszédje ez, mely vihart jósol. Most újabb hangok vegyülnek a lágy modulácziók közé, úgy tetszik, mintha szakgatottan hárfazengés távolról jövő orgonahanggal egybeolvadottan, rezegne az erdő fái felett. Meglepetve tekintek szét, de a misztikus hangok már távolodnak és mind elhalóbb lesz a zengés, míg összefoly az egyhangú szellőzúgás színtelen danájával. Semmi kétség, vihar van készülőben, a mi a hegyek közt oly hirtelen szokott támadni. És csakugyan, fent az ég mezején elvadult gulyaként száguldott a fekete felhők számtalan gomolya, össze-összetorlódva itt-ott a nagy síkon, meg ismét szétszakadozva rohantak tovább nagy sebességgel a tájak felett. A hold fényes ábrázata még ki-kikacsintott ugyan, pillanatra, a felhőfoszlányok kuliszszái mögül, de rövidesen elfülelt végkép a sötét régiók feketeségébe. A hegyek ormán már ott lebegett a borulat sötét palástja. - 152 --