Lakatos Károly: Természeti és vadászképek / Szeged, Endrényi, 1867. / Sz.Zs. 1461

A székely havasokon

A feltámadt szél is megkezdte sipoló nótáját, mind dühösebben czibálván a közeli szakadék martján állangó csenevész fényűk zörgős gályáit. Pokoli idő kerekedett! Fejszés testőröm váltig tuszkolna fedél alá; de én nem tágítok. Hanem az idő mindinkább vadult. A távoli égíven tűzkígyók villantak fel, szeszélyes czikczakkokat rajzolva a sötét stafázsra ; aztán előbb elhaló, de mind erősebbé vált moraj indult, rezgő hanghullámzatban terjeszkedve az ormok felett, míg végre egetrázó dörgéssé változott át. Most már itt volt a legfőbb ideje, hogy mielőbb fedél alá kei üljek ! Végkép kifejlődött az idő mérge. Az ég szünet nélkül nyilalta czikázó villámait s a dörgés szinte szakadatlanul morajlott, jelezve a végkifejlődés fináléját. Sietve indultunk a karám felé ; hanem alig érheténk fele útjáig, midőn egy eget-földet megrendítő rettenetes csattanás után, megnyíltak az egek csatornái és perez alatt rémítő zuhatagban zúdult alá a felhőszakadás jéghideg zuhanya. Vadászczimborám a rettenetes csattanásra felébredvén, éppen kézilámpásom meggyújtásán piszmogott, midőn majdnem bőrig ázva bebotlottam a kunyhóba. Első dolgom volt persze, a hideg zuhany átélvezése (!) után a konyakos üveg után nézni, miből egy hatalmas korty kissé helyre hozott. Azután a thea— 153 -