Lakatos Károly: Természeti és vadászképek / Szeged, Endrényi, 1867. / Sz.Zs. 1461

A székely havasokon

elfülelt minden élő lény, mintha a vadon lappangó élete teljesen kihalt volna a síri csendű tájakon. Eleinte a fiatal vadász érthető izgatottságával, később azonban már egy nemével a fásultságnak, mély gondolatokba merülten ültem a mohos sziklakövön. Lassankint, mint a tűnő ködfátyol szövevények, elmosódtak előlem a rideg jelen szokatlan képei, alakzatai, el a hegyi vadon idegen világának egész mindensége. Lelkem az ábrándok ébrenálmának tündérvilágába tévelyedve, a képzelet varázslatával az Alföld végtelen rónáját tárta elébem . . . meglepett a honvágy fájdalmas érzete . . Ah, soha nem felejthetem azt az érzést, azt a sajgó fájdalmat, mely ekkor szívembe nyilait! Fejem hátrahanyatlott a hideg kőre, míg tekintetem a csillagok hónán tévelyegve kereste a vigaszt, ott fenn, hol nekem is van egy fényes világom a sok között, melyek mind oly biztatóan hinték arczomra szelíd fényöket . . . Hallani vélem a pásztorfurulya csapongó danáját, a húzó darvak kurrogó beszédét, nádas suttogását . . . feldobog a szívem lelkesülten : Te vagy, óh szcp Alföld végtelen rónája, Lelkem legkedvesebb mulató tanyája . . . (Petőfi.) . . . De hisz mindez csak álom, a csalóka képzelet igézete, szálló rózsás-felhő képzeletem szivárvá- 151 --