Lakatos Károly: Természeti és vadászképek / Szeged, Endrényi, 1867. / Sz.Zs. 1461

A székely havasokon

bőgés és ebcsaholás elrémítő hangzavara riasztott fel küzdelmes szunnyadásomból. Az első pillanatban az álom mámorának hatása alatt, — azt se tudtam hirtelenében, mihez is kapjak az ismeretlen, kritikus körülménynyel szemben ; de csakhamar aztán talpra ugorva, felvont fegyverrel siettem kifelé a gunyhóból. A hold éppen kidugta tele pofáját a szálló felhők mögül, megvilágítván egy pillanatra a kis telep köriiletét, melyre eg)' futó tekintetet vetheték ; hanem ez éppen elég volt arra, hogy az ősfenyves felé nagy ugrásokkal távozó két roppant fekete állatot szemrevegyek : az elriasztott medvéket. Közben az ordítás, ebcsaholás egyre tartott; Luna asszonyság azonban felhői mögé vonulván, a szurokfekete sötétségben látni többé mitsem lehetett. Azonban itt is, ott is felvillanta^ a világosság improvizált fáklyái. Tűzcsóvák kezdtek mozogni, rohanni ide-oda, kigyózó, sziporkázó fénycsíkokat rajzolva a sötétség sűrű leplére; majd a tűzrakás friss fénye is fellobbant, jó távolra bevilágítva a tért. Hanem most már hiába volt! IJrsu komáék a nem sikerült akczió után már rég láthatatlanokká tették magukat. A nyájban — leszámítva a nagy megfélemledést — semmi kár nem esett; hanem a mi egyik hegymászó lovunk az jól nézett ki! Ott feküdt élettelenül, a fülét se biczczentve többé. Nyaka pogányul meg volt - 148 -J