Lakatos Károly: Természeti és vadászképek / Szeged, Endrényi, 1867. / Sz.Zs. 1461

A székely havasokon

prózai foglalatossága került sorra. — Beszélgetésközben kikérdeztem a pásztorokat a sasok, keselyűk és medvék felől, mely utóbbiakra vonatkozólag azt az értesítést nyertem, hogy Ursu komáék gyakran megszokták tisztelni a karámokat nem óhajtott látogatásukkal. Medvékről lévén szó — lévén a havasokon az esti pásztortüzek parlamentjében a diskusszió főtárgya mindig a medve, — apránként előkerültek a szokott medvehistóriák. Mindegyikük tudott valami hajmeresztő medveölési „történetet" elmesélni. Hanem nem igen borsódzott tőlük a hátam. Egy vasvillaszemű kecskepásztor külösen kitett magáért s ugyancsak öldöste rakásra a sok medvét, kettesével, hármasával küldözgetvén őket a másvilágra ! Kissé megsokalva a „szem nem látott, fül nem hallott" öldöklések kifogyhatatlanságát, s aztán meg mivel úgy is magasan járt már a fiastyúk a csillagregió láthatárán — a késő éjet jelezve, megszöktem az ábrándos kompániától. Vadászczimborám az illatos havasi széna- és fenyőgalyakból készített fekhelyen már recsegtette javában Morfeus fülethasogató nótáját. Én is aztán álomra hajtva fejemet, nemsokára mélyen elaludtam, álmodva rettentő dolgokat: viaskodásokat rettentő erdei csodákkal, rőf hosszú körmű fenevadakkal, szakálas Miss Pastránákkal (brrr! erővel csókolni akartak!) ; míg úgy éjféltájban pokoli ordítás, lónyerítés, állat147 10'