Lakatos Károly: Természeti és vadászképek / Szeged, Endrényi, 1867. / Sz.Zs. 1461

Párbaj a légben

ürü kolompolása, szinte megfutamodik a bamba jószág e szokatlan jelenség láttára! . . . . Hát még a többi fajta szárnyas a régiekből, az lett ám csak a ritka ! Hírmondójuk is alig-alig akad nekik . . . Nagyon, de nagyon megváltozott itt minden állapot a mulandóság pusztító és átalakító áramlatában ! A minek szárnya volt, azt elvitte a vágya, ösztöne innét más tanyára, a mi meg nem mozdulhatott: arczulatot cserélt az eke nyomán, hogy ráismerni is alig-alig lehet. Pedig még a nyolczvanas évek elején is milyen más képe volt az egész vidék panorámájának és — én jó Istenem — mily különbség is a múlt és jelen között! Tűnődve kérdezzük: Hová lett a régi kép, hová a csillámló vizek, suttogó nádasok, sárga s kék virágok tarka flórája innét ?! — az a sok aprólékos nüánsz, mely oly szemnek tetsző cziczomával tarkázta ki ezt a darabnyi üdeségét a göröngyös világnak ! Aztán a szárnyasok sokasága : kacsák, sneffek, gémek, sirályok százai, ezrei! Hová lett az a zsibongó élet, sohasem szűnő tevékenység innét a maga ezer szavú érdes hangjaival, mozzanatai kifogyhatatlanságával, mely a világvárosok zajos mozgalmasságával tárult a szem elé ? ! . . . Eltűnt, megszűnt visszahozhatatlanúl. Hír is mese számba szól róla. A kultura szele megölte az ősi életet, felülfestve kendőző festékével a szétfolyt üde színek virulását — talán mindörökre. " 117 —