Lakatos Károly: Természeti és vadászképek / Szeged, Endrényi, 1867. / Sz.Zs. 1461

Elfogyott a madárnóta...

hírmondójuk is alig-alig akad nekik, valami távolról jött vigéczek legfeljebb, meg egy-kettő az öregebb fajtájából, afféle kemény, öreg legények, a kiknek nem egy hamar árt meg egy kis zimankó. Kint, a puszták szabadjában, kiszáradt szikek körül, legelőkön: már csak elvétve tűnik fel egy-két elkésett bibicz-csapat. Megesik az ember szíve rajtuk, hogy el vannak kényszeredve szegény állatok! Szaladgálnak, keresgélnek, bogárféle azonban nem igen akad már a hideg föld felett. — Felreppennek, egy darabbal odébszállnak nagy jajgatva, siránkozva : búvik ! búvik ! Ám, mindig hűvösebb széláramok rohannak végig a táj felett, bedudálnak a nádasba, bokrok sűrűjébe, erdők titkaiba, nem-e találnának valami kiszekírozni valót ottan ; de nem igen akad már élet „búvosdi rejteken." A bíbicz is addig jajgatott, még el nem hordta a zimankó a többi után. Hanem .még mindig vannak szárnyas hűségesek, kis ragaszkodók a jó hazához. Még nem mind távoztak el az utócsapat tartalékosai a bizonytalanság útjaira. Egy darabig még bíznak, remélnek valami jobbat, szebbet a jövőtől; de hát hiába : „a minek jönni kell, az jönni fog" . . . Szinte fájdalmasan esik látni, milyen lehangoltak, mily kedélytelenek a szegény kis n3'omorgók. A hangjuk is olyan panaszos, kurtaszólású, mintha elfelejtették volna a víg madárbeszédet. De honnan is vennék a 89 —