Lakatos Károly: Természeti és vadászképek / Szeged, Endrényi, 1867. / Sz.Zs. 1461

Elfogyott a madárnóta...

jókedvet étlen, szomjan abban a szellős tollkabátkában, mely oly lazán takarja a kis testüket. Pedig metsző ám már a zimankó fuvalma és egyre fúj, fúj fáradhatlanúl. Megvadúlva nyargal erdők fái felett, síkokon keresztül. Felkap minden megmozdíthatót fáról, földről s viszi, ragadja magával nagy sivalkodással felsepert prédáját. Száraz levélvázak repkednek fent, őrült kergetánczot járva a levegőben, mintha megannyi boszorkánypillék volnának. A felriadt katáng nagy sietéssel hempereg tova, majd nagyokat ugorva, bukfenczezve menekül a fékvesztett elem vad rohamai elől, mely kisepri végtől-végig a puszták világát. De lassankét elfülel minden növényi törmelék, a mit megmozdíthatna, megkeverhetne szilaj boszorkánytánczczal a föld felett. Leverték az őszi esők, rothasztják minden ízét-szálát ^ mező korhatag növényvilágának. Itt-ott egy-egy „ökörfark-kóró" vagy legfeljebb szamár-tövis nyújtózik nagy árván, de nagyon megtépászta ezeket is a sorvasztó hideg fuvalom kíméletlensége, leszedve róluk minden díszt, csak a zörgős vázaikat hagyva meg nekik az eltűnt élet szomorú, tűnő emlékei gyanánt, melyeken a tépett őszi szálak pókhálói lengenek lenyűgözve, csüggetegen, meglibbenve a legparányibb légáram érintésétől is. Lassanként gyülekezni kezdenek apró téli madárvendégeink, egy-két csapat sármány, kenderike, holmi - 90 -