Lakatos Károly: Az erdei szalonka és vadászata, Vadászati monográfia / Szeged, Nagel, 1904. / Sz.Zs. 1438

Első rész (Természetrajzi rész) - III. Az erdei szalonka életmódja és szokásai

— 00 — mert a ravasz madár szokása ellenére oly óvatosan, bagolyszerű nesztelenséggel kel fel és villan tova valamely nyíláson át távolabbi hely felé, hogy a legélesebb fül és szem előtt is észrevétlenül marad; avagy a barázdán inal el s ha fedetlen terepet ér, a lábalást repüléssel váltja föl, de csak alacsonyan a föld felett siklik tova, hogy meg ne lássák s addig föl sem is vág, mig a lőtávolt jól a háta megett nem hagyta, s akkor is magasabb födözet mellett teszi azt és hirtelen átcsapva, épp ellenkező irányba és helyre ereszkedik le, mint ahogy a vadász hinné. Mint éjjeli állat, a szalonka is jóval napleáldozás után (szürkületkor) kezd élénkülni, noha esős időben vagy egyébként sötét napokon is jön-megy, lappang a bokrok közelében, élelmét keresve; de ilyenkor merő óvatosság s ugyancsak lapul; szinte látszik rajta a félelemérzet, a nagy druck, hogy megláthatnák; szóval fél. Az esti avagy reggeli szürkület homályában azonban íevetkezi ezt a bátortalanságot és éppen nem mutat valami nagy tartózkodást, sőt ellenkezőleg, a hol jól, bizalmasan érzi magát, a tartózkodásnak, bizalmatlanságnak, avagy félelemnek szokott rendes ténykedései és mozgalmai közben, nyomát se találjuk, mert igen hamar kiismeri, hogy mi veszedelmes reá és mi nem. Például Czynk emliti, hogy Erdélyben akárhányszor látott szalonkákat oláh községek elhagyott kertjeiben, a tyúkok és kacsák között sürögni-forogni; az meg ugyancsak Erdélyben szokott dolog, hogy a szalonkák a legelésző szarvasmarhák, bivalyok és lovak közt a ganajban turkálnak. Hanem ez »bizalmi kérdés«, eltérés a szokott elvbeli állásponttól, mely — mint a föntebbiekből kitűnik — éppen nincs bizaloin«-ra alapítva s a rendes gyakorlat az, hogy szalonkáék bizony nagyon is vigyáznak magukra s minden egyes közülük maga a merő figyelem és megtestesült vigyázékonyság. A szalonkának soha meg nem szűnő ébersége és általában az éjjeli állatokat kiválóan jellemző rendkívüli éles hallásánál fogva, a legcsekélyebb nesz vagy zaj sem kerüli el figyelmét, különösen ha az a földről jön, mert földön tartózkodó állat lévén, a jó hangvezetés már idejekorán a fülébe visz minden legcsekélyebb mozzanatot; azért ajánlatos bokrászatok alkalmával, minél zajtalanabbul lappangani a vadásznak és vizslának egyaránt, s azért nem alkalmas a szalonkavizslászatra a szélverdi négylábú angol »segédlárs«. Néha csak egy gyanús nesz, zörej, ágroppanás, s a