Lakatos Károly: Az erdei szalonka és vadászata, Vadászati monográfia / Szeged, Nagel, 1904. / Sz.Zs. 1438

Első rész (Természetrajzi rész) - II. Az erdei szalonka elterjedése és vándorlása

35 — emiitett területen hat vadász négy napi vadászat után 365 szalonkával számolhatott be. Általában egy jó Írországi szalonkázó terület évi lelövésének átlagát 3 egész 400 darabra teszik; de rendkívül kedvező években e szám majdnem mégegyszer olyan magas lesz. Itt megjegyzem, hogy Anglia, Skóczia és Írország legszalonkadusabb területei mind a tengerpart vidékén feküsznek. Ázsiában tél idején a szalonka egész az egyenlítőig le szokott vonulni: tehát ebben; a földrészben sokkal délibb tájakat keres föl, mint Afrikában. Elő és Hátsó-Indiában már sokszor lőttek erdei szalonkát. Innen a nagy folyamok mentén vonul tovább Himalaya óriási hegyei felé, ezeken átkel és felhúzódik egészen Szibéria megmérhetetlen síkságaira, ahol — utazók állítása szerint — megfelelő alkalmas helyeken oly nagy számban fordul elő, amint talán sehol máshol a világban. Cdiinának keleti partvidékein a hosszucsőrü tavaszkor és őszkor csak ugy huz mint nálunk. A Japán szigeteken, különösen pedig Tokio közelében téli vendég. Érdekes, hogy China északi részének némely vidékén az erdei szalonka egészen közönséges madár számba megy. Indiába már október közepén érkezik téli településre; de az aránylag korai érkezést korai elvonulás is követi, amennyiben januárban már elvonulnak innen a szalonkák. Kétségkívül a China északi vidékén uralkodó mérsékelt éghajlatban találja magyarázatát az a körülmény, hogy ott a hosszucsőrüek ugyanazon időben teszik meg vándorutjokat mint Európában. Amerikából eddig még nem ismerünk megfigyelési adatokat a szalonka előfordulására nézve, mindössze is csak néhány eltévedt példányról lehet s zó esetleg, melyeket valószínűleg a tartós keleti szelek téritettek ki utjokból. Az irodalmi adatok szerint Amerika földjén New-Yersy, New-Foundland és Virginiában lőttek egyes szalonkákat. Az erdei szalonka költözködésének négv kiindulási főpontja van. Ha most szem előtt tartjuk ama vidékek földrajzi fekvését, amelyek a hosszucsőrüek téli tartózkodási helyét képezik egyrészről és továbbá ha tekintetbe vesszük a sneffek ama rendes költözködési szokását, hogy utjokat amig csak lehet mindig a szárazföld fölött folytatják és a tenger fölött csak végső kényszerből húzódnak át s mindig a legkeskenyebb tengerszoroson — másrészről, s végül ha aztán figyelemmel megtekintjük Europa geografikai alakzatait a térképen : akkor könynyen megtalálhatjuk azokat az emiitett fő utvonalakat, amelyeken az erdei szalonka költözködni szokott. A nagy félszigetek, mint 2*