Lakatos Károly: Az erdei szalonka és vadászata, Vadászati monográfia / Szeged, Nagel, 1904. / Sz.Zs. 1438

Második rész (Vadászati rész) - II. A szalonkales

— 118 — jajgat, fuldokló hangon, hogy bú-vik, bú-ú-vik, vik-vik. mig messzi ben a zöldesben játszó tó dagadozó hullámain tarka madárcsapatok ringanak s jól hallani valami zűrzavaros zajongást felőlük: s á p - s á p ... Aztán mintha apró ezüst sipok zizegnének fent és sivitó zaj közéig; majd tompa zörgést hallani, mintha facsörgetyüt rázogatna valaki a közelben — és itt is, ott is nagyot locscsan a viz, amint belevágódnak, mintha az égből hullanának le: a pergő zörejü, csiukoló madarak, melyek apró fekete pontoknak látszanak távolról a vizén. De vannak ottan valóban feketék is. Ez a mozgalmas kép egyre dúsabb, egyre változatosabb lesz, csak még az a szép hosszúorrú madár hiányzik erdeink sűrűiből, a nagy szárnyas köztársaságnak ez az egyik legkiválóbb alakja azok közül, melyek a vadásznak legkedvesebbek. De az ibolya születése jelzi már, hogy jön. Az ibolyaszem kacsintása csupa biztatás... megremeg tőle a sok kakukszót hallott vén vadász szive, mert tudja, hogy a tavaszi lehelettel itt lesznek nemsokára »0 k« is, a szépek, a gyönyörük, az erdő szárnyasainak legnemesebbjei: kedvencz hosszucsőrü vendégeink. Van-e vérbeli Nimród, kinek ez a gondolat hevesebben meg ne dobogtatná szivét?! Van-e, ki ne lelkesednék a szép múltnak e remek szárnyashoz kötött gyönyörű emlékein s repeső szivvel ne emlékeznék vissza a tavaszi esték bűbájos csendjére, mikoron a rigó fuvolája elringatta a lelkét s lágy esti szellő simogatta arczát és zsongott a fülében is, lelkében is valami sugalom, mely ugy elaltatá, elringatá egész valóját édes kéjjel, valami önfeledt boldogsággal, melyből csak egy titokzatos, csak a vadász által ismert szózat ébrészté fel, az a hang, melylyel az a nagyszerű madár üdvözlé s kelté fel ábrándjaiból a villámszikra felvillanyzó érintésével! Hanem néha ugyancsak nehezen tudjuk kivárni, mig nemes madarunk ismert kro-kro-ja, kísérteties pisszegése beleneszez az erdő hallgatag csendességébe — és sokszor oly hiába várjuk! Ép azért szere-száma nincs a találgatásoknak a vadászok között, hogy egyáltalában lesz-e szalonka avagy pedig nem? Vagy ha lesz, sok lesz-e, — vagy pedig kevés? Az egyik azt állítja, hogy sok lesz, mert régen nem volt; a másik ellenben keveset jósol, mert száraz tavaszra van kilátás;