Kreitner Gusztáv: Gróf Széchenyi Béla keleti utazása India, Japan, China, Tibet és Birma országokban / Budapest, Révai, 1882. / Sz.Zs. 1450
II. Bombay-ból Calcuttába
BOMBAYBŐL CALCUTTÁBA. 61 nélkül, hogy egy járom, a mely a rud végéhez van erősítve, az állat nyaka és marja között, annak hátára van illesztve. A kocsik négy üléssel vannak elzárva, s az ülések egymástól vékony nádfonatból készült fal által vannak elválasztva, s egyáltalán nem panaszkodhatni az ellen, mintha szűkek volnának. Az út, mint Indiának átalában véve minden országútja kitűnő állapotban volt. Egyenes vonalban haladott Nassic felé és szélessége kilencz méter. Az ut mindkét oldalán vizvezető árkokkal van ellatva. Egy eleven sövény — leginkább cactusokból fut az országút mellett, mindkét oldalon, s a sövény mellett háromnégy méternyi szélességű tér van fenntartva a kavics számára. Nassic-nek köriilbelől 35,000 (leginkább hindu) lakosa van. A Mohammedanok is birnak ugyan saját moschéekkel, hanem azért mégis ők vannak kisebbségben. Nassicben csak néhány európai él, akik a város hivatalos méltóságait viselik. Európai látogatók számára egy szállóház (bungalow) van épitve a város szélén. E szállóházban csekély díjjért tisztességes éjjeli szállást és ellátást kap az utas. A város utczái szabályosan vannak tervezve, a kőből épített házak művészi faragványokkal diszeskednek. Meglepetve állottam meg, midőn az itteni mozgalmas élettel szemben állottam. A mi Elephanta szigetén és a Cannari barlangokban, arra az életre vonatkozólag, amelyet e szentélyekben egykor folytattak, elménkbe ötlött, mindazok a képletek, melyekkel képzeletem e művészi kivitelű barlangokat megélénkitette, itt, a Godavery folyam partján, a valóságban megtestesülve álltak előttem. Egyik templom a másik mellé sorakozik, mind basaltból épitve, s a legrutabb istenalakok számtalan szobraival diszitve. A templomok körűi futó kőfolyosókon, és a kerek pavillonokban ifjú és öreg hindu alakok ültek, egyhangúlag morzsolva le imáikat, vagy énekeltek, miközben egy fehérre festett pap, a templom