Kreitner Gusztáv: Gróf Széchenyi Béla keleti utazása India, Japan, China, Tibet és Birma országokban / Budapest, Révai, 1882. / Sz.Zs. 1450

II. Bombay-ból Calcuttába

62 BOMBAYBŐL CALCUTTÁBA. 62 felséges bejárata előtt egy fiatal bikának hízelgett. A bika körül egy vörösre festett fejű gyerkőcz tánczolt, érthetetlen hangokat adva őrült forgása közben. A másik templom előtt szintén egy pap állott, s az előtte összegyülekezett tömegnek fenyegető han­gon tartott egyházi beszédet, mindaddig, míg egy másik fiatalabb pap ki nem szorította helyéből és el nem kezdett szónokolni. Azon­ban oly nyájas arczczal, kellemes hangon és barátságos taglejtéssel, hogy a hallgatók szivét föltétlenül megnyerte. Egy szót sem értettem ugyan nyelvéből, de mégis rögtön megértettem módszerét és elméletét is. Brahma főtemplomának homlokzatán, egy bronzból öntött nagy harang függ. E harangot egy angol ajándékozta a városnak, s ennek hangja kimondhatatlan örömöt szerez öregeknek és ifjaknak egyiránt. A Godavery folyam, mesterséges basalt csatornában folyik itt, vagyis egyik négyszegletes medencze a másikat éri, s kettő között mindenkor egy természetes kőhid tartja fenn a közlekedést a folyam partjai között. A meglehetősen széles folyam partja, 10—15 méter magas, és széles kőlépcsők vezetnek le rajta. A folyam látja el az egész várost ívó vizzel. Közvetlen a víz tükre fölött a sziklákból, apró házacskákat faragtak ki, melyeknek belsejében, valamint ama barlangokban is, melyek itt-ott a partokba bevágva vannak, Schiva istenség hatalmi jelvénye, a Linga látható. E kis házikókat eredetileg az asszonyok látogatták, akik ott virágokat áldoztak és a kőképletet vizzel locsolták. A folyam kékes szürke, tiszta vizében fürödnek a hinduk, mindennap kétszer, reggel és este, a papok felügyelete alatt. A folyam lapos partjai képezik a hindu lakosság legkedvesebb tartózkodási helyét, s a gyermekek testgyakorlási pályáját. Másnap reggel távoztunk Nassicből és folytattuk utunkat a vaspályán. A vidék Allahabadig egyhangú marad, a siktalaj itt

Next

/
Oldalképek
Tartalom