Kőszeghy Pál: Bercsényi házassága, Történeti ének 1695-ből / Közli Thaly Kálmán. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia Kvk., 1894. / Sz.Zs. 1433

HARMADIK KÖNYV - NEGYEDIK RÉSZE.

3 02 KŐSZEGHY PÁL. 113. Lemetélte volt már Ceres kalászait, Bérakta csűrökhöz teljes asztagjait: De vélnéd, kinthagyta piros pipacsait Ha látnád mezőben most az Gróf szolgáit. 114. Az kiktűl vereslett minden földek vége, Az útaknak hossza s néhultt téressége: Piros szín volt mert az udvar ékessége, — Kit csudált mentében sok falu népsége. 115. Vigyáz az istrázsa Vépen is azonban. Kapu felett épült jó magas toronyban, Mondja: Sok lovast lát egy vörös csuportban Hintó, konyhaszekér mellyet követ nyomban. 116. Két lovas közűlök előre kifuta, Míg hátratekintők, ím kert alá juta, Az kapun is béjött, reménylem azúta, — Bezzeg, nem vonta meg még azt hosszú úta! 117. Midőn az istrázsa toronybúi így beszél, Ottan elfut Véprűl minden gondos 1 veszély; Fúj az udvariak között az kétes szél, Mert Bercsényi felül ki egyet, ki mást vél. 118. Azalatt az Úr is közelebb léptete, Sok csudáló szemet magára vettete ; Lova ugrásával kit megnevettete, S fényes öltözettel kit megkönnyeztete. 119. Barna-fakó az ló, mellyen az Gróf üle, Egy herczegi bélyeg kinek farán stile, Fején ide-oda mozog hegyes füle; Látván vérben fordúlt szemét, félnél tűle. 120. Madár-könnyűséggel rángatja elejét. Fínyes kantárjában hányja-veti fejét, Vélnéd, túrja száján az agyavelejét, — Zabla-rágással úgy fújja tajték-tejét. 1 Értsd gondot adó, gondterhes.